Lett ideje
Rónay Györgynek, akit ma is gyászolok
|
| Csillagok, titeket se tudtalak. |
| Véga, Aldebárán, s hány mennyei virág! |
| – Ne félj, lesz majd időd megtanulni, hanyatt |
| fekve, ezt az egész égi botanikát. |
(Rónay György: Csillagok)
|
| Pedig sokat tudott: a lélek ezer recéje-ránca |
| éles-szelíd szemének magát készségesen kitárta |
| S oly biztonsággal mozgott a gyűrt titkok között |
| mint aki mindegyikkel szövetséget kötött |
|
| Tudta a nőt a gyermeket az anyát apát a barátot |
| a jó- és rosszindulatok gubancaiba is belátott |
| tudta az örömöt a szenvedést az emberi |
| gonoszságot (de ezt nem tudta megérteni) |
|
| Nagyon sokat tudott: tudta a földi másegyébek |
| törvényeit és mindenekfölött tudta a szépet |
| mely annyiféleképpen föltündökölt előtte s annyiszor |
| mint vers virág zene víz arc ház kép szobor |
|
| Sokat tudott sokat nem A csillagokat például sose tudta |
| Nyugton tekintett mégis idegen otthonukba |
| Hitte: lesz ideje elég hogyha már fekszik hanyatt |
| lesz megtanulni ideje őket is a csillagokat – |
|
| Ó Véga ó Aldebárán s más csillagok (égi virágok) |
| most már hanyatt fekszik közelről néz s régóta rátok |
| most már titeket is nem-ismerősök megtanult |
| Panasza nincs már csak nekünk hogy végképp odamúlt |
|
|
|