Elmélkedés egy Illyés-dedikáció fölött
| Ahogy az arca se a teste se |
| a szavak gránitbástyaképpen |
|
|
Lett ideje
Rónay Györgynek, akit ma is gyászolok
|
| Csillagok, titeket se tudtalak. |
| Véga, Aldebárán, s hány mennyei virág! |
| – Ne félj, lesz majd időd megtanulni, hanyatt |
| fekve, ezt az egész égi botanikát. |
(Rónay György: Csillagok)
|
| Pedig sokat tudott: a lélek ezer recéje-ránca |
| éles-szelíd szemének magát készségesen kitárta |
| S oly biztonsággal mozgott a gyűrt titkok között |
| mint aki mindegyikkel szövetséget kötött |
|
| Tudta a nőt a gyermeket az anyát apát a barátot |
| a jó- és rosszindulatok gubancaiba is belátott |
| tudta az örömöt a szenvedést az emberi |
| gonoszságot (de ezt nem tudta megérteni) |
|
| Nagyon sokat tudott: tudta a földi másegyébek |
| törvényeit és mindenekfölött tudta a szépet |
| mely annyiféleképpen föltündökölt előtte s annyiszor |
| mint vers virág zene víz arc ház kép szobor |
|
| Sokat tudott sokat nem A csillagokat például sose tudta |
| Nyugton tekintett mégis idegen otthonukba |
| Hitte: lesz ideje elég hogyha már fekszik hanyatt |
| lesz megtanulni ideje őket is a csillagokat – |
|
| Ó Véga ó Aldebárán s más csillagok (égi virágok) |
| most már hanyatt fekszik közelről néz s régóta rátok |
| most már titeket is nem-ismerősök megtanult |
| Panasza nincs már csak nekünk hogy végképp odamúlt |
|
|
Vészi Endre meghalt 1987. július 9-én
| Árvai nincs többé. Pár szó és medribe roskadt |
|
egy szép híd, boldog kapcsa sok Árvainak. |
| Bandi, mi történt ott és itt? Várjunk türelemmel: |
|
nem sok idő kell már, s újra veled lehetek. |
| Fény voltál, szíved zengett, ez a drága, meleg szív, |
|
tompa kolomp kong most, kong szomorú helyükön. |
| Bandi, ha van tükör ott, pislants bele, lesd ki előre |
|
mit tett rajtad a sír. (Rajtam is azt teszi majd). |
|
Hetvenöt
Weöres Sándornak születésnapjára – könyörögve érte és hozzá
| test a testet aki sohasem élt |
|
| csalták fény-árnyas fellegek |
| közé de benned megpihenhetett |
|
| jó rossz hozzá sehogy se fért |
|
| mért lettél magadhoz gonosz? |
|
| test a testet aki sohasem élt |
|
| engedd megint a régi áradó csodát |
|
| nem érdemel ilyent s épp tőled semmiképp |
| nem érdemli magán maga fölött ítéletét: |
|
|
Túl már
Galsai Pongrác után nagyon nehéz szívvel
| Túl már… Most minden rejtély kiderült |
| amit hittél a Másvilág körül |
| Ha nincs – ugy vélted – hát megszűnsz te is |
| ha meg van akkor baj számodra nincs |
| Merthát te… Mégiscsak segíts nekem: |
| sóhajtsak érted: „Édes Istenem”? |
| S kérjem kegyét? (Meg-megbántottad őt) |
| Vagy épp nevessem ki a temetőt |
| hisz úgyse bír csinálni mást veled |
| mint elfogadni tárgy-lett testedet |
| majd széjjelrágni úgy hogy nem marad |
| belőled csak csont s egypár szőr-pamat? – |
| Most majd búcsúztatnak szónoklatok |
| ha hallgatod röhögsz rajtuk nagyot: |
| (Élőként így kevés értő dicsért |
| hogy meghaltál dicsérnek mindenért –) |
| Bennem megint űrebbé vált az űr |
| kegyetlen fájás fáj kegyetlenül: |
| száz- és százezren birkóztak vele |
| akadt-e már a sok-sok némelye |
| ki elfogadta azt hogy van hogy élt |
| s egyszercsak nincs nincs – végleg végetért? – |
| Hősködni hogy „Legvégső percemig!” |
| hogy „Míg erőmből egy betű telik!” |
| Ó nem! – Hisz épp elég nagy hősködés |
| hogy tudván mind nem vágsz magadba kést |
| csak vársz s teszed híven amit a nap |
| szeszélye zord napiparancsba ad – |
| Barátom Jóbarátom merre jársz? |
| Szájam körül mélyebbé nőtt a ránc |
| még gyakrabban tűnődőm el: mi ez? |
| miért e tarka cécó és mihez? |
|
Akarom
| jöjjön vissza harmincegynéhány évnyi messzeségből |
| Nem a fantázia köd-lova hátán |
| hanem tárgyaival élőivel levegőjével mindenével egyben |
| s főként azzal a fuldokló |
| végülis harsány kacajra fakadt |
| múlás idő felejtés más ilyen – |
|
| mozoghasson tetszés szerint a múltban |
| amaz egyetlen zajgó délutánba |
|
|
|