Kárunkra vagy javunkra

A töltésen belül a partszél jó hogy más lett egészen: nincs mihez viszonyítanom tömérdek veszteségem A rámpa túlsó oldaláról hol a fehér homok? Hol csattognak bokáig-térdig vízben a mosó asszonyok? Hol metszenek ki hófehér négyszögeket a libarágott zöld gyepből a száradni tett lepedők és egyéb ruhák ott? Nemrég hogy arra jártam kapkodva kószáltam kutattam nem ami volt hanem ameddig eljutottam A réteges időt ami rakódva réteges időre a homokot füzek sűrű bozótjával benőtte Mikor? Nem voltam itt sokáig hát nem tudhatom Tavaszról tavaszra lassan történhetett azt gondolom E tájba ismét én már nem nőhetek soha bele Hanyag voltam: évtizedek múltak s nem törődtem vele Most oktalanság lenne tőle de tőlem is ugyancsak elvárnunk hogy ő visszakanyarodjék vagy én előre hajtsak Azt tehetem tehát csupán hogy mint vándorló idegen végigjárok kiváncsian mint ismeretlen szigeten s elviselem hogy mint mély és nem azonosítható sajgás végignyilall rajtam valami mindig fájható valami élesen erőszakos amit csitítni képtelenség de megtudom belőle mi a reménytelenség a töltésen belül s a világon mindenfele hogy még a gyémántkő… az is bár volna elég ereje s egyáltalán: minden ami földön vagy égen létezik kárunkra vagy javunkra örökké változik hogy mi is szerencsére s akárhogy kísérletezünk az előző perccel se többé már azzal sem rendelkezünk