Már heten mint a gonoszok
Leszek falevél
| Lehet hogy reggel térdig letűrt harisnya lesz a lábamon |
| hogy tízéves gyereknek menhely-kabát lóg hátamon |
| s egy boltosnál kivel szívesen nem találkozom |
| nagy ívben átmegyek a másik járdára és ott folytatom |
|
| Ha nagyon-nagyon akarom lehet hogy pont így megvalósul |
| és nem is lesz csoda hogy hatvan évem meghiúsul |
| Száz év kétszáz ha senki de senki nem jöhet tanúmul |
| leszek falevél melyet a szél ahogy kedve tartja úgy fúj |
|
|
Anyám öle
| Akkor is jó volt menedéknek… |
| De a kicsi test kicsi lélek |
| (mert kicsit tudott fájni is csak) |
| nem vélte túl-kívánatosnak |
|
| Most a romló test s a világnyi |
| lélek – tudván szorozva fájni – |
| s majd belehal mert nem találja |
|
| Kölyöknek fél-fölöslegesség |
| öregnek már nincs-párja mentség |
| hiszen fejét belé ha rejti |
| a halált is nyilván felejti |
|
|
A hetedik unoka
| Már heten mint a gonoszok… |
|
| Pedig mind a hét fényes angyal |
| ez a most-jött hetedik is |
|
| Még nem foghattuk meg kezét |
| nem simíthattuk meg haját |
| nem nyomhattuk arcához arcunk |
| hozzánk is jött de messze tőlünk |
|
| Együtt félrajnál több gyerek |
| Két öreg fát jól körbefognak |
| körbefognak s holott óvóan |
| előbb-utóbb baj lesz belőle |
|
| a két öreg fát körbefogják |
| mind szorosabban bár szeretve |
| de kíméletlen élni-vággyal |
|
| Két öregnek vérünk veszik |
| kiszikkasztván szelekbe löknek |
| bennük belőlünk nem marad |
| csak olykor egy-egy tompa sajgás |
|
|
Újszülött
| Apró öböl s talán az óceán |
| készül belé – – Még azt se tudja hogy |
| „Cogito ergo sum” akkor bizony |
| mert hogy gondolkodik háromnapos |
| fejével ez alig képzelhető |
| Viszont ha ő esetleg az előbbi |
| Descartes-i tétel értelmében a |
| maga számára nincs is: mi akik |
| kívülről észleljük mi esküvel |
| állítjuk hogy van s legalább olyan |
| valósággal mint mi gondolkodók |
| Tehát van van akármilyen kicsi |
| A bibliai mustármag nyomán |
| képzeljük el jövő sorsát hogy a |
| picinyke magból is miként lehet |
| hatalmas ízelt lény amelyben |
| ezer alakban ő is benne lesz |
| s tőle is mássá válik a világ |
|
A kint s a bent
| Játszom mesélek pajtásuk gyerek |
| vagyok –: lám ők annak tekintenek |
|
| S ha rámkerül a sor valamiben |
| elvárják hogy hűséggel megtegyem |
|
| S én vállalom a rámrótt szerepet |
| beszélek bújok dörgök remegek |
|
| S tologatom a kis meccs-bokszokat |
| még tutulok is hozzá nagyokat |
|
| „Boldog idill” – sóhajt föl aki néz |
| „Milyen kedves eggyé-ölelkezés!” |
|
| „Milyen meg-nem-támadható világ |
| önnön rendjébe burkolt tarkaság!” – |
|
| S közben a látványos látvány mögül |
| hűvös szél indul s fog lassan körül |
|
| Mert arra nincsen senkinek szeme |
| hogy csak egy gépnek pördül kereke |
|
| hogy tündöklő s roppant csalás folyik: |
| a kint s a bent semmit se változik |
|
|
Összekulcsolódva
| Valahol nyilván följegyezve már |
| az a nap az az óra az a perc |
| mikor majd egyikünk… (vagy ő? vagy én?) |
| találgatom – semmi értelme sincs – |
| De ki lehetne védeni talán |
| ha összekulcsolódva szorosan |
| nem engednénk el egymást pillanatra sem |
| s a Végrehajtó mindkettőnket együtt |
|
Nővérem és húgom
| Előre nézek: „…háta még eltakarja a halált…” |
| hátra: roppant játszóterekre enged |
|
| anyám rendelkezett így odaátról |
|
| kendőbe csavarva a vetett ágy |
| végén a dunyhát ahogy szokta régen |
| biztos melegben érezném magam |
|
|
Mi volt találkoznom vele?
| ha tévedt szálka beszalad |
| és egész testem gyújtja rám |
|
| s a vér rajtam kívül kering |
|
| Így történik míg számvetést |
| készítek: mit kaptam s kapott |
|
| S nézem magam: szép tévedés |
| vagy kétes játék kezdete: |
| mi volt találkoznom vele? |
|
|
Egy szépséghez
| hogy kívánnék csak állni ellene |
| s toporzékolna bár aprócska szelleme |
| akkor is míg erőmből tellene |
| hogy arcom minden sárt felejtene |
|
|
Csak ennyi
| szívem oly döngve dobbant |
|
|
Szemmel sem
| Kihűl lenyugszik a háborgás a szívben |
| Az elválások – „Távol a szemtől távol a szívtől” – |
| valami súlyos hosszú tapasztalás igaz összegezése |
| S mert igaz: fáj is ámbár nincs joga |
| Messziről is lehet egyszerre lépni |
| a mezitlábak nesze is összefűzhető |
| még félvilágnyi űrön át is |
| mint ahogy két egybefonódó test között is lehet Kínai Nagy Fal |
| egyszer csak férccé vékonyul |
| és gyönge érintésre is kettészakad |
| Ó minek lett így? Forog forog a föld |
| ismeretlenné teszik a volt ismerőst |
| s a közbe-fújdogáló hűs szelektől |
| És én/mi tüskések leszünk |
| magunkat szurkáljuk ha moccanunk |
| hát holtra-fáradtan megállunk |
| nem merjük szemmel sem keresni egymást |
|
Illannak ki
| Mint aki előtt keresztutca-sarkon |
| sorra eltűnnek kik után sietve |
| iparkodott hogy még elérje őket |
| mert nem maradt csak egy-egy szoknya-csík |
| egy-egy kemény lábszár búcsúztatónak |
| és tudja már hogy soha sem jut el |
| a sarkig hogy visszatarthassa őket: |
|
| úgy illannak ki rokkant életemből |
| kedves legkedvesebb barátaim |
| s főként a nők a drága drága nők |
|
|
Egy szerelem története
| hányfajta is volt? hányfajta összevillanó szem? |
| közeledés: vad? cifra? egyszerű? |
| hányfajta érintés: kezek? |
| ujjak? arcok? (a test bármely pontja a másik |
| bármely pontjához) hány meg hány félő szűkölő |
| próbálkozás: olykor kívánt sőt áhított vagy csak eltűrt? |
| és hely hányfajta: szénaboglya? erdő? |
| hivatal? vendégágy? riadozó? nyugodt? |
| s hányfajta ölelés mikor már elszakadt a gát? |
| hányfajta hörgés? szusszantás? sikoly? |
| hányfajta ösztönös fortély a kéjt növesztő helyzetekben? |
| hányfajta zümmögő harmónia? (boldogság talán?) |
| hányfajta durcás indulat? már-már széjjelfoszló kötés? |
| sőt undor? sőt önköpködés a választás miatt? – |
|
| de mennyivel többfajta hála volt |
| majdnem sírós leboruló lábcsókoló: |
| élet tehát a legszebb értelemben |
|
|
Kárunkra vagy javunkra
| A töltésen belül a partszél jó hogy más lett egészen: |
| nincs mihez viszonyítanom tömérdek veszteségem |
| A rámpa túlsó oldaláról hol a fehér homok? |
| Hol csattognak bokáig-térdig vízben a mosó asszonyok? |
| Hol metszenek ki hófehér négyszögeket a libarágott |
| zöld gyepből a száradni tett lepedők és egyéb ruhák ott? |
| Nemrég hogy arra jártam kapkodva kószáltam kutattam |
| nem ami volt hanem ameddig eljutottam |
| A réteges időt ami rakódva réteges időre |
| a homokot füzek sűrű bozótjával benőtte |
| Mikor? Nem voltam itt sokáig hát nem tudhatom |
| Tavaszról tavaszra lassan történhetett azt gondolom |
| E tájba ismét én már nem nőhetek soha bele |
| Hanyag voltam: évtizedek múltak s nem törődtem vele |
| Most oktalanság lenne tőle de tőlem is ugyancsak |
| elvárnunk hogy ő visszakanyarodjék vagy én előre hajtsak |
| Azt tehetem tehát csupán hogy mint vándorló idegen |
| végigjárok kiváncsian mint ismeretlen szigeten |
| s elviselem hogy mint mély és nem azonosítható |
| sajgás végignyilall rajtam valami mindig fájható |
| valami élesen erőszakos amit csitítni képtelenség |
| de megtudom belőle mi a reménytelenség |
| a töltésen belül s a világon mindenfele |
| hogy még a gyémántkő… az is bár volna elég ereje |
| s egyáltalán: minden ami földön vagy égen létezik |
| kárunkra vagy javunkra örökké változik |
| hogy mi is szerencsére s akárhogy kísérletezünk |
| az előző perccel se többé már azzal sem rendelkezünk |
|
Fényképek a falon
| Három lányom gyerekkorukban |
| Picasso arca egy lapból kivágva |
| az isenheimi Grünewald-oltár corpusa |
| s az oltárképből néhány kéz meg ujj |
| unokáim mind a hét együtt és külön |
| anyám apám nálam fiatalabban |
| Tandori Szpérója Szent Katalin |
| (múlt századi litográfia-levlap) |
| a Várakozó (könyöklő nő) órómai |
| szobor fotója Ronsard sírja Tours mellett |
| lent a te képed negyven év előttről |
| és sajgó sajgó fájdalom a szívben |
|
Kedvemre s nélkülem
| Úgy születnek kedvemre s nélkülem |
|
| Keresem magam késve bennük |
| melyek egy-egy öl melegéből |
| nőttek ki váltak érzékelhetővé |
|
|
SOS-t jelez
| A könyvek s a tapasztalat |
|
megtanított: mi jó mi rossz |
| Jövőm kihúznom nem kellett kalap |
| (bár a véletlen is lehet csodálatos) |
|
| Sorsom nem óvták más kezek |
|
még megértést sem kértem én |
| ha voltam: voltam ki nem érzeleg |
| s bőrön belül fakadt olykor piros remény |
|
| Most futnék már mindenkihez: |
|
segítsen hogyha módja van |
| A testem lelkem SOS-t jelez |
| meleg karok között didergek egymagam |
|
|
|