Kórházablakból

Előttem erdő-fal már alkonyi csöndben messzebb tompa vonal: ég- és föld-tükörben Így senki se látja hogy a szín s a forma csak nékem idomul festménybe szoborba Jégeső volt déltájt most levél se moccan arrébb pára foszlik mérsékelt magosban Így senki se látja csak én hogy az oszló pára tán egy lélek levegőbe foszló Ha a szembe-dombhát szeme erre járna sose hinné hogy e formás-kicsi házba mily roppant hatalmak csapnak össze váltig: édes gyógyulástól keserű halálig Vannak sokan kiknek végső kikötője megkívánt rettegett rendelt pihenője Emiatt morog föl emiatt haragszik emiatt szelidke öröm-szava hallszik Kimegyek-e innét? Vagy majd visznek innét? Leszek-e lelőtt vad? Vagy csak futi vendég? Nézek… Az erdő-fal ébenfeketében jön kegyelem nélkül s áll zordan elébem