Folytatás

Oldódom: gyermekek s unokák nyíló tengerébe, töménységem helyett híg áradást kapván cserébe. Itt ez úszik, ott amaz, immár kötetlen, ami bennem élt szoros kötegben. Ha nem én, mégis én, s ha semmi másban, egy-egy halvány-szerény utalásban. Rakom a falakat, mintha bizalmam (szavak, szavak, szavak) volna azokban. Holott ledűlnek, ezer a példa rá, alámerülnek az idő szintje alá. De az az áradás nő, egyre nő, éri hatástalan hatás, erőtlen erő. Nem hal külön halált, s nem lesz, ki temesse, közösen hull a tág sírba, közösbe. Addig tulajdonos teljes joggal s hatalommal, egyként honos a földön meg a csillagokban.