Mintád szerint
| Kiformáltad napjaimat, óráimat, perceimet, |
| az időmet s a teremet –: lettek valamifélék. |
| S én – bennük mozgok – fölvettem formáikat, |
| vagyis a tiéid. – Mire lennél hát nyugtalan? |
| Ha ütnélek is: csak mintád szerint. |
|
Magasabb rangú
| Fél-halálban ha alszol és |
| vetkőzöl közlekedsz köszönsz |
| ajtót nyitsz boltba jársz eszel |
| gombot varrsz kertben dolgozol |
| könyvet lapozgatsz társalogsz |
| engem szeretsz vonatra szállsz: |
|
| csinálsz akármit s bárhogyan |
| varázsolt téglák csengenek |
| ajtók mozdulnak s ablakok |
| kémények kályhák tűzhelyek |
|
| mert felsőbb szinten áll a ház |
|
|
Csináld
| Látom a rémült belenyugvást, |
| testem egy-egy nagy zökkenője |
| Ilyesmit láthatnék bizonnyal, |
| mikor már majd nem láthatok. |
| Csináld, hogy meg tudjam tanulni, |
| hogy látni tudjam akkor is még, |
| ha már többé nem láthatok. |
|
Philémon és Baukisz
| Volt a gazdagság, a fölösleg. |
|
| Hát ennyire testté leszünk? |
| lélek vagy szellem? Elveszünk, |
|
| Vágy, szerelem, kéj – csak szavak már, |
| Ami több volna, arra meg már |
|
|
Folytatás
| s unokák nyíló tengerébe, |
| híg áradást kapván cserébe. |
|
| teljes joggal s hatalommal, |
| a földön meg a csillagokban. |
|
|
Lassan tíz éve
| A sárga csonton nyilván csak a barna szőr |
| – egy papírsárkány csúcsait kirakva. |
| ó szegény asszony, szegény asszony! |
|
Rontás
| Sünné a lelkem viselkedésem |
| késdöfővé-forgatóvá kezem |
| haldoklókon átlépővé a lábam |
| hófelhőket vonszolóvá hajam |
| hogy a gyanútlan természet virágai |
| dideregjenek lenyakló fejekkel |
| valahol bőrömön torok szakadt |
| s ezt a torkot fekete-vér-ivóvá – |
|
| Görgeteg bérc-tömbök tövében |
| kavicsokkal játszik a gyermek |
| gyönge ujjaiban világ-robaj |
| szűz ujjaiban világ-istenátka |
| játszik játszik játszik magafeledten |
| játszik játszik tilos rákiabálni |
|
|
Sors
| Úgy mozgott száj kéz láb egyéb |
| ingott a lég sütött a nap |
| vagy nem mozgott nem ingott nem sütött |
|
| s történt valami jóvátehetetlen |
|
|
| Majd a kanyarok önmagukba |
| majd térnek vissza önmagukba |
|
| S ha akkor megszólal a kettő |
| jó esetben szép ősi nyelvük |
| más-más leánynyelvén beszélnek |
|
|
|
Dávid és Abiság
| Teszek-veszek szolgálok körülötte |
| érzem gyakran hogy el-elnézeget |
| s mikor néha közelébe kerülök |
| csuklómat tenyeremet szorongatja |
| hideg hal-béka-test nyál-csiga-test |
| Nagy királynak hallottam és valóban |
| hadak mozdulnak meg ha egyet int |
| Nos hát miattam nagy király lehet |
| de én koldusnak látom a szemét |
| garast-könyörgőnek mikor tüzes |
| testemhez bújik hal-béka-csiga |
| vagy meg-megmarkol kétségbeesetten |
| s nem tudok másképp rátekinteni |
| mint ő szokott azokra akiket |
| kegy-kuncsorogni olykor-olykor |
|
Semmit se jeleztek
| Hát ezek igazi növények: növekednek (azért növények) |
| növekednek és szaporodnak: pár napja járatlan az út |
| s már kócosan és vastagon fölborzolódott itt is ott is |
| Hány fényév messzeség e néhány tucatnyi fény-nélküli óra? |
| Különös fizikai törvény: valahonnan valahová |
| Ha megindulnék: évek évek évek |
| évtizedek aztán a sírgödör |
| azon is át és évek évek évek |
| és a célnál? nem lenne már a cél sem |
| Más kép: tektonikus katasztrófa bevágja |
| a felszínt s egy-két pillanat: |
| a két perem tíz méterekre már |
| és kedd szerda akárhány óra perc |
| s az intézetek semmit se jeleztek |
|
A „Jegyzetlapok”-ból
| Az alkonyat nem nyughat: az idő |
| rézsűjén nem csúszhat a völgyfenékre |
| a jótét csend közé. |
Törvénytelen |
| csillag csapódott át az égen, |
| Holott milyen nagyon szeretne, |
| az alkonyat milyen nagyon szeretne |
|
| A húszból a négymilliárdba. – |
| Embertárs arca lett az arca. |
|
| Ha az ajtót magamra zárom, |
|
| Csillagirányú ide-oda mozgás: |
| -tól, -hoz, felé, szemközt, után, |
| S két homlokon két vérbarna pecsét, |
|
|
Külön
| A csipkéző erek hajszál-gyökérzetig |
| kinek javára dolgozik ilyenkor |
| a szívből és a szívbe áradó vér? |
|
| adaptálják a lélek és a test |
| kényére folytonos zsákmányukat |
| az érzékszervek portya-hősei? |
|
| Vagy véletlenre térhet vissza csak? |
| S ha szerencséje van hát gazdagabb |
| ha nincs: megdézsmált ládákat talál? |
|
| A távoli a levegőbe bámul: |
| madár felhő toronykereszt – |
| A külön törvényrendszerek |
| magányos dúvad-hordákként bolyongnak |
|
|
Az utolsó
| az utolsó napnyugtavöröskékzöld horizont |
|
| elfelejt kifordulni a föld a sötét hidegből |
|
| s végképpen lúdbőrzik a bőr |
| a látás végképp megszűnik |
| a bőrön belülre szorulnak |
| ismétlődnek szürkülnek laposodnak |
| elrongyolódnak és kiüresednek |
|
| ki magokat s palántákat hozott |
|
|
Köztük van
| vagy Léda utja nem lehet üres |
|
| Beatrice Jeanne d’Arc Ofélia |
| köztük van Léda és a többi |
| rá kell amaz utakra lépniök |
|
|
Sírok
| A port meg hordhatja a szél |
| más tájra, emberre, virágra. |
|
| aligha várták, hogy helyükbe jöjjön |
|
| volna a holtáig tevékeny élő |
| éppolyan tevékeny halott. |
|
| zúgás, lomb, ház, rét, ágy, madár |
|
|
Nikla, november, 1820 után
|
Pár borjat… valahány göbölyt… |
| Megsántult a deres… Holnap a méheket… |
|
Szél dűtötte a nagy kazalt… |
| Pénz Sopronba… levél… Toncsi… komisz kölyök… |
|
Doh-szag nyom, csupa víz a fal… |
| Lassan fejteni kell, nem muzsikál a must… |
|
Pattan széjjel a homlokom… |
| Borzongok… szenelőm… rándul a gyertyaláng… |
|
Gyertyák… Zsuzska… zörög, zörög… |
| Ember senki… vad éj… s reggel is: ökrök és |
|
fák, rét, marcona sár-magány. |
|
| Társam bükkfa-kupám: enyhület, égi szárny; |
|
talpam: tüskökön és gyalog. – |
| Hős múlt, legmagasabb menny, zenit és nadír: |
|
agyváz… Kölcsey!?… Mégis én!… |
| Borzongok, keserű gőz lepi bé agyam, |
|
borzongok, de a toll receg: |
|
|
„Elröpültél már szeretett ifjúság! |
|
Eljön a sok baj, és jő a sok aggság. |
|
A vidám orcát halovány hidegség |
|
Váltja fel gyorsan, s követ a betegség.” |
|
| Lám-é! négy kicsi sor, ennyire futja csak. |
|
Szél szaggatja az ablakot. |
| Vinnyog kint a csupált gesztenye és dió. |
|
Borzongok… szenelőm alél. |
| Jobb lesz – rajban a rém! – bújnom az ágyba már. |
|
|
|