Dúlassék föl
| Inkább falidíszt fura csillárt |
| a csigolyákból egyebekből |
| a csontváz győzni sose bírjon |
| Éjszaka? – a fény erejéért |
| veszékelés? – a szebb dalért |
| Mindent magunkért (a világért!) |
|
| Pláne ha már nem függönyök |
| hogy dúlassék föl legalább |
| hogy azértse hogy csakazértse |
| győzzön végképp a pusztulás |
|
|
Tovább terem
| Mert virágait megszaggatták letépdesték gyümölcseit |
| bánatában (dühében) nem száradhat el a fa |
| Példabeszéd igen igyekszem megmaradni |
| s a vásott kezek egyre inkább zsugorodnak |
| múmiakezekké gyermekkezekké majd gyermekmúmiakezekké |
| végül emlékkezekké legvégül semmivé |
| S a fa tovább terem azért is csak tovább terem |
| agyonpusztítva sértve csontig |
| maradandóan sérthetetlenül |
| csak táplálja a hozzá járulókat |
|
Győzni fogó
Mi erősebb: a szálló vagy a dög-madár?
Az élet engedett-e a pusztulásnak? Önként, taktikából, hogy a korlátozott lehetőségek között megmaradhasson?
Vagy még nem tudott többet kicsikarni tőle, s folyton próbálkozik: talán…
Az előbbit hiszem. Mert hiszek az élet halhatatlan bölcsességében. Úgy hátrál, hogy győzedelmeskedjék, s birodalma határait maga szabja meg céljának megfelelően.
Milyen szánalmas is volna az esetenkinti keserves diadalok ingatagsága!
A csatavesztés lehetősége riasztó árnyékkal borítaná.
Mi marad?
| A kicsi, a nagy, a még nagyobb rendbe: |
| káoszba vagyok, bizony, keveredve. |
|
| A tegnapot, a mát s a holnapot, |
| jó keretbe ennyit se foghatok. |
|
| Régen magam sem találtam, |
| lassan eltakar mindent körben árnyam. |
|
| Mellőlem, bár folyam más oldaláról |
| szól, aki hozzám néha átszól. |
|
| Vagyis: most meg mást nem lelek, |
|
| s mind gyakrabban jut eszembe olyasmi, |
| hogy ha végképp le kell magam fokozni: |
|
| a föld felett s az ég alatt |
|
|
Sötétedéskor
| Meg kell a villanyt gyújtani nappal sem akar nappalodni |
| s az ablakon be tud ömölni a szürkeség a bőrön is |
| be tud ömölni s mégse rendjén való hogy holmi őszies |
| idő a homo sapiens érdem-fényét a sapientiát |
| megtompíthassa s logikátlan viselkedésre ösztönözzön |
| biológiai tövű indítással a semmiképp se |
| szalonképes atavizmus jegyében mint ott azt a két |
| gerlét mondjuk a körtefán kik úgy gubbasztanak hogy az |
| ember ha nem figyel eléggé könnyen nézheti |
| két ággöcsörtnek őket |
Villanynál viszont |
| elővehető bármilyen okos könyv s kiolvasható belőle |
| méltóságunk a homo sapiensi |
| kiolvasható hogy miért s mi történt |
| és pontos (talán idegen) szakkifejezések sorával |
| leleplezhető: minek hisszük csak hogy fáj ami fáj valóban |
|
Áradnak vissza
| Áradnak vissza gyorsan álmosan |
| az egyben-százarcú helyett |
| jön száz más-másarcú külön |
|
| Úgy volt vagy így lesz jobb találgatom |
| valami mindenképp hiányzik |
| vagy a ritka-ízű melegre inkább? |
|
| Szám köré könnyű mosoly sompolyog |
| mintha minden a legjobb lenne így |
| szemembe varjak serege suhog |
| mintha minden legrosszabb lenne így |
|
|
Vége nincs
| veszem észre: rossz a tető a kémény a födém |
| Falcsonkok maradnak mire a rendelet jön |
| S az élők is: el-elbolyonganak |
| Végül is: ezred vagy tized világ |
| édesmindegy |
Akik a legtöbbek nekem |
| azok is ritkulóban Csapkodom |
| hűlt helyüket s önnön ürességembe |
| Időzavar szívzavar lélekzavar |
| Jaj ha csak két méternyit kellene |
| ha csak a gödör mélyéig! |
A halál szelid |
| Az élet iszonyú: a zuhanásnak |
| csak kezdete van vége nincs |
| s a felebarát odapillant s megy tovább |
|
Három apróság
| Mélységes-mély ég, szürke sztrátuszok, |
| mélységes-mélyen madár-raj mozog. |
| Így berendezve a búra alatt |
| a tér mily sokkal dúsabb, tágasabb. |
|
| A fészkeket bántani vétek, |
| A vacogó fogak gépfegyver-kattogása |
|
|
Esti ima
| Akárkinek meg kell köszönnöm |
| akárminek meg kell köszönnöm |
| hogy jól végződött egy nap újra |
| hogy egy estét megint elértem |
| meg kell ezernyi ennek annak |
| meg kell a vérnek ereimben |
| meg kell a szívnek a vesének |
| hogy nem rengett nem tébolyult meg |
| a rendnek bennem s mindenütt kint |
|
| s reménnyel kell szemem behunynom |
| mert várhatom hogy a hibátlan |
| szervezettség hogy még tovább is |
| hogy reggelig szintén megőriz |
|
|
Pedig
| A szem tükröz (ez a dolga) a vese kiválaszt (ez a dolga) |
| a szív here tüdő s egyéb kellőképp működik |
| a bőrön belül minden a helyén |
|
| Külső rendetlenkedések itt-ott akadnak ugyan (öldöklés erre-arra) |
| de az ember – szomorú! – lassan |
| a rendhez hajlandó sorolni ezt is |
|
| Pedig a történések szövetén |
| (ha a fenevad ábra messzi is még) |
| valami már talán megkezdetett |
| A mákszem-percek bokrában talán |
| mely gong lesz majd és gongütő |
|
s a gyorsuló lélegzetek kora |
|
| Az ostoba monarchát még dinasztikus |
| álmok ringatják-szédítik holott |
| csontos markok fonódnak össze |
| s pecsételik meg sorsát mindörökre |
|
|
Jönnek
| A nagy tűz az égre villanó fény |
| vet másfelé hideg árnyékfalat |
|
| Az nem lehet hogy ne égjen |
| nem lehet hogy ne ragyogjon |
| az sem lehet hogy az árnyék |
| hogy a hideg s hogy a fal se |
| az sem lehet hogy ne… |
Jönnek |
| és bírni kell ki kell bírni |
| ki kell bírni ki kell bírni |
|
|
Vissza – előre
| Nyithatok roppant tereket: városokat és utakat |
| például Rostocktól Cataniáig |
| vagy Knokkétól Banja Lukáig |
| megszólíthatok ismerősöket |
| barátokat és nem barátokat |
| tisztességes vagy tisztességtelen |
| ellenségeket ellenfeleket: |
| s nől gazdagságom nől tovább |
|
| Sziget partszélére szorultam |
| falai körkörösen növekednek |
| már csak nehány lépésnyi sáv |
| majd az se s ott a víz a víz |
| emberevő halaktól háborogva |
|
|
A jelen emléke
|
A veszendőség állapotában – mint majd az elveszettségében is – a dolgok fölragyognak. A legszürkébbek jobbára a legtündöklőbben.
A régvolt lakások, udvarok, tájzugok gazdagságából a visszanéző szemben például egy konyhaasztal, egy nyirkos, elhanyagolt sarok, egy poros-lapuleveles árokpart jelenik meg a legkészségesebben és a legünnepélyesebben, de egyúttal a legszorongatóbb sajgással is.
Iparkodik a láb, siet a szív közéjük.
Ám a jelenéseknek nincs levegőjük.
Az emlékező előbb fuldokolni kezd, aztán rájön, hogy tiltott területre tévedt. Akkor szinte fogható valóságában fölébe omlik az idő, s meggyötri kegyetlenül.
Sokkal nehezebb emlékezni arra, ami még megvan, de törvényszerűen elmúlandó.
Szorítaná a kéz a görcsig, de érzi, hogy hiába tenné. Az meg – mintha csak a fájdalmat akarná növelni – már a jelenben emlékezésre kényszerít. S a jelenbéli emlékkép sugárba öltözik, szikrázó-szépbe, s látványa ezerszeresen előlegezi a majdani gyötrettetést.
|
Két keserves
| Vagy testem véletlen botlása volna? |
| hogy is folyik le majd a szörnyü torna. |
|
| Ha megérem, így csoszogok majd? |
| S a nyálam, az is így csorog majd? |
|
„Idilli öregség!” Idilli? |
|
még kimondani is rühelli. |
|
|
Lesznek majd
| „Ez az ember megjárta már a poklot” – |
| súgták megbökve egymás oldalát |
| a jámbor firenzeiek mikor |
| vájt némaságba süppedve a vájt |
| ábrázatú költő elment közöttük |
| lassan – látom – lesznek majd erre is |
| „Ez az ember megjárta már a poklot” |
|
Kéretlenül
|
Gyakorlott globetrotterek nehány |
|
fix pontról mindent megtalálnak |
| Hol kezdődik egyáltalán ami aztán valamivé lesz? |
|
|
és háborúban mind a kettő |
| A részletek egyideig még borzasak |
| göröngyösek illeszthetetlenek |
| később mintha oda születtek volna |
|
Villamos-vijjogás lánycipősarkak kopogása |
|
nyári tarlóra jégpálya feszül |
|
tücskök kara keringőt muzsikál |
|
Kentaur-griff kiméra-téglák |
| (tetszés szerint tetszés szerint) |
|
fegyelmezetlen ide-odajárót? |
| Vagy idegen élet-kontinensek felől |
|
hogy akármi rányithassa az ajtót |
|
és magyarázkodásra kényszerítse |
| |
holott |
elteregetve rendbe rakva – |
|
| S a múltnak nyugton kéne lennie |
|
|
Kitócsálló víz
| Kis parti gödrökbe lyukakba |
| kitócsálló víz egyedi fodra |
| körbe leselgő kiváncsi habja |
| kiváncsi habjának sok kalandja |
|
| Van a forrás sodrás van a tenger |
| indulás majd út csak amennyi épp kell |
| csak az ég a távoli ég a tükörben |
| csak távoli ég és csak tükörben |
|
| Kis parti gödrökbe lyukakba |
| kitócsálló víz egyedi fodra |
| a közeli földet kóstolja nyalja |
| a madarat s a barmot itatja |
|
|
Színpadra
| Nos félkar félszegség szegénység |
| elő ti is! A nagy s kicsi |
| jöjjön a segédszemélyzet: a súgó |
| a világosítók még a kulissza- |
| tologatók is akik láthatatlan |
| szolgálták a művet s akiknek |
| keserves és boldog fölszisszenés |
|
Űzetik
| Mondják hogy bölcsen belenyugodott |
| mondják: bölcsen nem nyugodott bele |
| úgy fogadta mint a természetest |
| úgy fogadta hogy nem természetes |
| keresgélte sajátos kincseit |
| őrizgette a régi kincseket |
| lába elé nézett kiváncsian |
| hátrafelé fordította fejét |
| mondják s nem tudják nem is képzelik |
| hogy űzetik hogy menekül csupán |
|
Mindegy
| ne készülj nagy jelenetekre. |
|
| mindegyik rút-kiskacsa-mondat. |
|
| amaz meg ordít és vonaglik. – |
|
| hagyod itt e rövid világot. |
|
|
Rendületlenül
| Gyanútlan aztán orra bukva? |
|
| Vagy inkább mintha minden hajnal |
| halálom napjára virradna? |
|
| Vagy így vagy úgy de így is úgy is |
| akárha nem történne semmi |
|
|
Nincs megállás
| Semmi cifraság óvó pátosz |
| még csontváz se még halálfej se |
| csak űr csak űr csak űr csak űr |
| ami mögött űr és megint űr |
| hogy a nézés elkezd zuhanni |
| s magával rántja a szemet |
| az egész testet s nincs megállás… |
|
Alkotók
| aztán a tél tavasz a nyár |
| a szintén szintén lángeszű |
| vagy az évszaktalan kövek |
| és én is azzal hogy vagyok |
| hogy élek s hogy mások között |
| s hogy még hancúrozik szemem |
|
|