Dúlassék föl
| Inkább falidíszt fura csillárt |
| a csigolyákból egyebekből |
| a csontváz győzni sose bírjon |
| Éjszaka? – a fény erejéért |
| veszékelés? – a szebb dalért |
| Mindent magunkért (a világért!) |
|
| Pláne ha már nem függönyök |
| hogy dúlassék föl legalább |
| hogy azértse hogy csakazértse |
| győzzön végképp a pusztulás |
|
|
Tovább terem
| Mert virágait megszaggatták letépdesték gyümölcseit |
| bánatában (dühében) nem száradhat el a fa |
| Példabeszéd igen igyekszem megmaradni |
| s a vásott kezek egyre inkább zsugorodnak |
| múmiakezekké gyermekkezekké majd gyermekmúmiakezekké |
| végül emlékkezekké legvégül semmivé |
| S a fa tovább terem azért is csak tovább terem |
| agyonpusztítva sértve csontig |
| maradandóan sérthetetlenül |
| csak táplálja a hozzá járulókat |
|
Győzni fogó
Mi erősebb: a szálló vagy a dög-madár?
Az élet engedett-e a pusztulásnak? Önként, taktikából, hogy a korlátozott lehetőségek között megmaradhasson?
Vagy még nem tudott többet kicsikarni tőle, s folyton próbálkozik: talán…
Az előbbit hiszem. Mert hiszek az élet halhatatlan bölcsességében. Úgy hátrál, hogy győzedelmeskedjék, s birodalma határait maga szabja meg céljának megfelelően.
Milyen szánalmas is volna az esetenkinti keserves diadalok ingatagsága!
A csatavesztés lehetősége riasztó árnyékkal borítaná.
Mi marad?
| A kicsi, a nagy, a még nagyobb rendbe: |
| káoszba vagyok, bizony, keveredve. |
|
| A tegnapot, a mát s a holnapot, |
| jó keretbe ennyit se foghatok. |
|
| Régen magam sem találtam, |
| lassan eltakar mindent körben árnyam. |
|
| Mellőlem, bár folyam más oldaláról |
| szól, aki hozzám néha átszól. |
|
| Vagyis: most meg mást nem lelek, |
|
| s mind gyakrabban jut eszembe olyasmi, |
| hogy ha végképp le kell magam fokozni: |
|
| a föld felett s az ég alatt |
|
|
Sötétedéskor
| Meg kell a villanyt gyújtani nappal sem akar nappalodni |
| s az ablakon be tud ömölni a szürkeség a bőrön is |
| be tud ömölni s mégse rendjén való hogy holmi őszies |
| idő a homo sapiens érdem-fényét a sapientiát |
| megtompíthassa s logikátlan viselkedésre ösztönözzön |
| biológiai tövű indítással a semmiképp se |
| szalonképes atavizmus jegyében mint ott azt a két |
| gerlét mondjuk a körtefán kik úgy gubbasztanak hogy az |
| ember ha nem figyel eléggé könnyen nézheti |
| két ággöcsörtnek őket |
Villanynál viszont |
| elővehető bármilyen okos könyv s kiolvasható belőle |
| méltóságunk a homo sapiensi |
| kiolvasható hogy miért s mi történt |
| és pontos (talán idegen) szakkifejezések sorával |
| leleplezhető: minek hisszük csak hogy fáj ami fáj valóban |
|
Áradnak vissza
| Áradnak vissza gyorsan álmosan |
| az egyben-százarcú helyett |
| jön száz más-másarcú külön |
|
| Úgy volt vagy így lesz jobb találgatom |
| valami mindenképp hiányzik |
| vagy a ritka-ízű melegre inkább? |
|
| Szám köré könnyű mosoly sompolyog |
| mintha minden a legjobb lenne így |
| szemembe varjak serege suhog |
| mintha minden legrosszabb lenne így |
|
|
Vége nincs
| veszem észre: rossz a tető a kémény a födém |
| Falcsonkok maradnak mire a rendelet jön |
| S az élők is: el-elbolyonganak |
| Végül is: ezred vagy tized világ |
| édesmindegy |
Akik a legtöbbek nekem |
| azok is ritkulóban Csapkodom |
| hűlt helyüket s önnön ürességembe |
| Időzavar szívzavar lélekzavar |
| Jaj ha csak két méternyit kellene |
| ha csak a gödör mélyéig! |
A halál szelid |
| Az élet iszonyú: a zuhanásnak |
| csak kezdete van vége nincs |
| s a felebarát odapillant s megy tovább |
|
Három apróság
| Mélységes-mély ég, szürke sztrátuszok, |
| mélységes-mélyen madár-raj mozog. |
| Így berendezve a búra alatt |
| a tér mily sokkal dúsabb, tágasabb. |
|
| A fészkeket bántani vétek, |
| A vacogó fogak gépfegyver-kattogása |
|
|
Esti ima
| Akárkinek meg kell köszönnöm |
| akárminek meg kell köszönnöm |
| hogy jól végződött egy nap újra |
| hogy egy estét megint elértem |
| meg kell ezernyi ennek annak |
| meg kell a vérnek ereimben |
| meg kell a szívnek a vesének |
| hogy nem rengett nem tébolyult meg |
| a rendnek bennem s mindenütt kint |
|
| s reménnyel kell szemem behunynom |
| mert várhatom hogy a hibátlan |
| szervezettség hogy még tovább is |
| hogy reggelig szintén megőriz |
|
|
Pedig
| A szem tükröz (ez a dolga) a vese kiválaszt (ez a dolga) |
| a szív here tüdő s egyéb kellőképp működik |
| a bőrön belül minden a helyén |
|
| Külső rendetlenkedések itt-ott akadnak ugyan (öldöklés erre-arra) |
| de az ember – szomorú! – lassan |
| a rendhez hajlandó sorolni ezt is |
|
| Pedig a történések szövetén |
| (ha a fenevad ábra messzi is még) |
| valami már talán megkezdetett |
| A mákszem-percek bokrában talán |
| mely gong lesz majd és gongütő |
|
s a gyorsuló lélegzetek kora |
|
| Az ostoba monarchát még dinasztikus |
| álmok ringatják-szédítik holott |
| csontos markok fonódnak össze |
| s pecsételik meg sorsát mindörökre |
|
|
Jönnek
| A nagy tűz az égre villanó fény |
| vet másfelé hideg árnyékfalat |
|
| Az nem lehet hogy ne égjen |
| nem lehet hogy ne ragyogjon |
| az sem lehet hogy az árnyék |
| hogy a hideg s hogy a fal se |
| az sem lehet hogy ne… |
Jönnek |
| és bírni kell ki kell bírni |
| ki kell bírni ki kell bírni |
|
|
Vissza – előre
| Nyithatok roppant tereket: városokat és utakat |
| például Rostocktól Cataniáig |
| vagy Knokkétól Banja Lukáig |
| megszólíthatok ismerősöket |
| barátokat és nem barátokat |
| tisztességes vagy tisztességtelen |
| ellenségeket ellenfeleket: |
| s nől gazdagságom nől tovább |
|
| Sziget partszélére szorultam |
| falai körkörösen növekednek |
| már csak nehány lépésnyi sáv |
| majd az se s ott a víz a víz |
| emberevő halaktól háborogva |
|
|
A jelen emléke
|
A veszendőség állapotában – mint majd az elveszettségében is – a dolgok fölragyognak. A legszürkébbek jobbára a legtündöklőbben.
A régvolt lakások, udvarok, tájzugok gazdagságából a visszanéző szemben például egy konyhaasztal, egy nyirkos, elhanyagolt sarok, egy poros-lapuleveles árokpart jelenik meg a legkészségesebben és a legünnepélyesebben, de egyúttal a legszorongatóbb sajgással is.
Iparkodik a láb, siet a szív közéjük.
Ám a jelenéseknek nincs levegőjük.
Az emlékező előbb fuldokolni kezd, aztán rájön, hogy tiltott területre tévedt. Akkor szinte fogható valóságában fölébe omlik az idő, s meggyötri kegyetlenül.
Sokkal nehezebb emlékezni arra, ami még megvan, de törvényszerűen elmúlandó.
Szorítaná a kéz a görcsig, de érzi, hogy hiába tenné. Az meg – mintha csak a fájdalmat akarná növelni – már a jelenben emlékezésre kényszerít. S a jelenbéli emlékkép sugárba öltözik, szikrázó-szépbe, s látványa ezerszeresen előlegezi a majdani gyötrettetést.
|
Két keserves
| Vagy testem véletlen botlása volna? |
| hogy is folyik le majd a szörnyü torna. |
|
| Ha megérem, így csoszogok majd? |
| S a nyálam, az is így csorog majd? |
|
„Idilli öregség!” Idilli? |
|
még kimondani is rühelli. |
|
|
Lesznek majd
| „Ez az ember megjárta már a poklot” – |
| súgták megbökve egymás oldalát |
| a jámbor firenzeiek mikor |
| vájt némaságba süppedve a vájt |
| ábrázatú költő elment közöttük |
| lassan – látom – lesznek majd erre is |
| „Ez az ember megjárta már a poklot” |
|
Kéretlenül
|
Gyakorlott globetrotterek nehány |
|
fix pontról mindent megtalálnak |
| Hol kezdődik egyáltalán ami aztán valamivé lesz? |
|
|
és háborúban mind a kettő |
| A részletek egyideig még borzasak |
| göröngyösek illeszthetetlenek |
| később mintha oda születtek volna |
|
Villamos-vijjogás lánycipősarkak kopogása |
|
nyári tarlóra jégpálya feszül |
|
tücskök kara keringőt muzsikál |
|
Kentaur-griff kiméra-téglák |
| (tetszés szerint tetszés szerint) |
|
fegyelmezetlen ide-odajárót? |
| Vagy idegen élet-kontinensek felől |
|
hogy akármi rányithassa az ajtót |
|
és magyarázkodásra kényszerítse |
| |
holott |
elteregetve rendbe rakva – |
|
| S a múltnak nyugton kéne lennie |
|
|
Kitócsálló víz
| Kis parti gödrökbe lyukakba |
| kitócsálló víz egyedi fodra |
| körbe leselgő kiváncsi habja |
| kiváncsi habjának sok kalandja |
|
| Van a forrás sodrás van a tenger |
| indulás majd út csak amennyi épp kell |
| csak az ég a távoli ég a tükörben |
| csak távoli ég és csak tükörben |
|
| Kis parti gödrökbe lyukakba |
| kitócsálló víz egyedi fodra |
| a közeli földet kóstolja nyalja |
| a madarat s a barmot itatja |
|
|
Színpadra
| Nos félkar félszegség szegénység |
| elő ti is! A nagy s kicsi |
| jöjjön a segédszemélyzet: a súgó |
| a világosítók még a kulissza- |
| tologatók is akik láthatatlan |
| szolgálták a művet s akiknek |
| keserves és boldog fölszisszenés |
|
Űzetik
| Mondják hogy bölcsen belenyugodott |
| mondják: bölcsen nem nyugodott bele |
| úgy fogadta mint a természetest |
| úgy fogadta hogy nem természetes |
| keresgélte sajátos kincseit |
| őrizgette a régi kincseket |
| lába elé nézett kiváncsian |
| hátrafelé fordította fejét |
| mondják s nem tudják nem is képzelik |
| hogy űzetik hogy menekül csupán |
|
Mindegy
| ne készülj nagy jelenetekre. |
|
| mindegyik rút-kiskacsa-mondat. |
|
| amaz meg ordít és vonaglik. – |
|
| hagyod itt e rövid világot. |
|
|
Rendületlenül
| Gyanútlan aztán orra bukva? |
|
| Vagy inkább mintha minden hajnal |
| halálom napjára virradna? |
|
| Vagy így vagy úgy de így is úgy is |
| akárha nem történne semmi |
|
|
Nincs megállás
| Semmi cifraság óvó pátosz |
| még csontváz se még halálfej se |
| csak űr csak űr csak űr csak űr |
| ami mögött űr és megint űr |
| hogy a nézés elkezd zuhanni |
| s magával rántja a szemet |
| az egész testet s nincs megállás… |
|
Alkotók
| aztán a tél tavasz a nyár |
| a szintén szintén lángeszű |
| vagy az évszaktalan kövek |
| és én is azzal hogy vagyok |
| hogy élek s hogy mások között |
| s hogy még hancúrozik szemem |
|
Mintád szerint
| Kiformáltad napjaimat, óráimat, perceimet, |
| az időmet s a teremet –: lettek valamifélék. |
| S én – bennük mozgok – fölvettem formáikat, |
| vagyis a tiéid. – Mire lennél hát nyugtalan? |
| Ha ütnélek is: csak mintád szerint. |
|
Magasabb rangú
| Fél-halálban ha alszol és |
| vetkőzöl közlekedsz köszönsz |
| ajtót nyitsz boltba jársz eszel |
| gombot varrsz kertben dolgozol |
| könyvet lapozgatsz társalogsz |
| engem szeretsz vonatra szállsz: |
|
| csinálsz akármit s bárhogyan |
| varázsolt téglák csengenek |
| ajtók mozdulnak s ablakok |
| kémények kályhák tűzhelyek |
|
| mert felsőbb szinten áll a ház |
|
|
Csináld
| Látom a rémült belenyugvást, |
| testem egy-egy nagy zökkenője |
| Ilyesmit láthatnék bizonnyal, |
| mikor már majd nem láthatok. |
| Csináld, hogy meg tudjam tanulni, |
| hogy látni tudjam akkor is még, |
| ha már többé nem láthatok. |
|
Philémon és Baukisz
| Volt a gazdagság, a fölösleg. |
|
| Hát ennyire testté leszünk? |
| lélek vagy szellem? Elveszünk, |
|
| Vágy, szerelem, kéj – csak szavak már, |
| Ami több volna, arra meg már |
|
|
Folytatás
| s unokák nyíló tengerébe, |
| híg áradást kapván cserébe. |
|
| teljes joggal s hatalommal, |
| a földön meg a csillagokban. |
|
|
Lassan tíz éve
| A sárga csonton nyilván csak a barna szőr |
| – egy papírsárkány csúcsait kirakva. |
| ó szegény asszony, szegény asszony! |
|
Rontás
| Sünné a lelkem viselkedésem |
| késdöfővé-forgatóvá kezem |
| haldoklókon átlépővé a lábam |
| hófelhőket vonszolóvá hajam |
| hogy a gyanútlan természet virágai |
| dideregjenek lenyakló fejekkel |
| valahol bőrömön torok szakadt |
| s ezt a torkot fekete-vér-ivóvá – |
|
| Görgeteg bérc-tömbök tövében |
| kavicsokkal játszik a gyermek |
| gyönge ujjaiban világ-robaj |
| szűz ujjaiban világ-istenátka |
| játszik játszik játszik magafeledten |
| játszik játszik tilos rákiabálni |
|
|
Sors
| Úgy mozgott száj kéz láb egyéb |
| ingott a lég sütött a nap |
| vagy nem mozgott nem ingott nem sütött |
|
| s történt valami jóvátehetetlen |
|
|
| Majd a kanyarok önmagukba |
| majd térnek vissza önmagukba |
|
| S ha akkor megszólal a kettő |
| jó esetben szép ősi nyelvük |
| más-más leánynyelvén beszélnek |
|
|
|
Dávid és Abiság
| Teszek-veszek szolgálok körülötte |
| érzem gyakran hogy el-elnézeget |
| s mikor néha közelébe kerülök |
| csuklómat tenyeremet szorongatja |
| hideg hal-béka-test nyál-csiga-test |
| Nagy királynak hallottam és valóban |
| hadak mozdulnak meg ha egyet int |
| Nos hát miattam nagy király lehet |
| de én koldusnak látom a szemét |
| garast-könyörgőnek mikor tüzes |
| testemhez bújik hal-béka-csiga |
| vagy meg-megmarkol kétségbeesetten |
| s nem tudok másképp rátekinteni |
| mint ő szokott azokra akiket |
| kegy-kuncsorogni olykor-olykor |
|
Semmit se jeleztek
| Hát ezek igazi növények: növekednek (azért növények) |
| növekednek és szaporodnak: pár napja járatlan az út |
| s már kócosan és vastagon fölborzolódott itt is ott is |
| Hány fényév messzeség e néhány tucatnyi fény-nélküli óra? |
| Különös fizikai törvény: valahonnan valahová |
| Ha megindulnék: évek évek évek |
| évtizedek aztán a sírgödör |
| azon is át és évek évek évek |
| és a célnál? nem lenne már a cél sem |
| Más kép: tektonikus katasztrófa bevágja |
| a felszínt s egy-két pillanat: |
| a két perem tíz méterekre már |
| és kedd szerda akárhány óra perc |
| s az intézetek semmit se jeleztek |
|
A „Jegyzetlapok”-ból
| Az alkonyat nem nyughat: az idő |
| rézsűjén nem csúszhat a völgyfenékre |
| a jótét csend közé. |
Törvénytelen |
| csillag csapódott át az égen, |
| Holott milyen nagyon szeretne, |
| az alkonyat milyen nagyon szeretne |
|
| A húszból a négymilliárdba. – |
| Embertárs arca lett az arca. |
|
| Ha az ajtót magamra zárom, |
|
| Csillagirányú ide-oda mozgás: |
| -tól, -hoz, felé, szemközt, után, |
| S két homlokon két vérbarna pecsét, |
|
|
Külön
| A csipkéző erek hajszál-gyökérzetig |
| kinek javára dolgozik ilyenkor |
| a szívből és a szívbe áradó vér? |
|
| adaptálják a lélek és a test |
| kényére folytonos zsákmányukat |
| az érzékszervek portya-hősei? |
|
| Vagy véletlenre térhet vissza csak? |
| S ha szerencséje van hát gazdagabb |
| ha nincs: megdézsmált ládákat talál? |
|
| A távoli a levegőbe bámul: |
| madár felhő toronykereszt – |
| A külön törvényrendszerek |
| magányos dúvad-hordákként bolyongnak |
|
|
Az utolsó
| az utolsó napnyugtavöröskékzöld horizont |
|
| elfelejt kifordulni a föld a sötét hidegből |
|
| s végképpen lúdbőrzik a bőr |
| a látás végképp megszűnik |
| a bőrön belülre szorulnak |
| ismétlődnek szürkülnek laposodnak |
| elrongyolódnak és kiüresednek |
|
| ki magokat s palántákat hozott |
|
|
Köztük van
| vagy Léda utja nem lehet üres |
|
| Beatrice Jeanne d’Arc Ofélia |
| köztük van Léda és a többi |
| rá kell amaz utakra lépniök |
|
|
Sírok
| A port meg hordhatja a szél |
| más tájra, emberre, virágra. |
|
| aligha várták, hogy helyükbe jöjjön |
|
| volna a holtáig tevékeny élő |
| éppolyan tevékeny halott. |
|
| zúgás, lomb, ház, rét, ágy, madár |
|
|
Nikla, november, 1820 után
|
Pár borjat… valahány göbölyt… |
| Megsántult a deres… Holnap a méheket… |
|
Szél dűtötte a nagy kazalt… |
| Pénz Sopronba… levél… Toncsi… komisz kölyök… |
|
Doh-szag nyom, csupa víz a fal… |
| Lassan fejteni kell, nem muzsikál a must… |
|
Pattan széjjel a homlokom… |
| Borzongok… szenelőm… rándul a gyertyaláng… |
|
Gyertyák… Zsuzska… zörög, zörög… |
| Ember senki… vad éj… s reggel is: ökrök és |
|
fák, rét, marcona sár-magány. |
|
| Társam bükkfa-kupám: enyhület, égi szárny; |
|
talpam: tüskökön és gyalog. – |
| Hős múlt, legmagasabb menny, zenit és nadír: |
|
agyváz… Kölcsey!?… Mégis én!… |
| Borzongok, keserű gőz lepi bé agyam, |
|
borzongok, de a toll receg: |
|
|
„Elröpültél már szeretett ifjúság! |
|
Eljön a sok baj, és jő a sok aggság. |
|
A vidám orcát halovány hidegség |
|
Váltja fel gyorsan, s követ a betegség.” |
|
| Lám-é! négy kicsi sor, ennyire futja csak. |
|
Szél szaggatja az ablakot. |
| Vinnyog kint a csupált gesztenye és dió. |
|
Borzongok… szenelőm alél. |
| Jobb lesz – rajban a rém! – bújnom az ágyba már. |
|
|
Egynyári virág
|
Egyetlen nyár az egynyári virágnak: teljes virágöltő.
Nem bírok soha társa lenni. Semmiképp se bírok májusban, júniusban például, amikor ő tíz, tizenöt vagy húszéves hévvel szomjúsággal és éhséggel él.
Csak izgatottan figyelhetem, talán kicsit gyanakodva, olykor elérzékenyülten s emlékezőn: min jutott túl, min van még innen, s hol áll egyáltalában.
Esetleg kiszámíthatnám azt a szeptemberi vagy októberi napot, amikor egykorúvá válunk. Csak villanásnyira. Elmegy mellettem, de pillanatra szinkronba kerülünk.
Aztán már csak utána nézhetek, csak tisztelhetem, ha éppen elfog a jámborság és a kegyelet. Mert menthetetlenül elébem öregszik.
S lesz számomra aggastyán, talán soha-meg-nem-tudható tudások tudója.
Lesz végül kerek életű halott, amit én magamnak csak szorongva remélhetek.
|
Rózsák
| megtisztogatni kellőképpen |
|
| majd színben összekombinálni |
|
| ellenére is nyugodni bele |
|
| kukába kerül a csoda-virág – |
|
| – A rózsatő és a szemét-edény |
| közt egyszerűbb utat is tudok én |
|
|
Elvesző kert
| Sorokban belém vonulnak a tőkék |
| a fák a ribiszkebokrok szamócák |
| csak a talajuk változik meg |
|
| rám bízatik őrzésük hirdetésük |
|
| Mert gödrök falak űzik őket |
| s mit tehetnek? illa berek – – |
|
| Mesének maradnak a szájakon: |
|
| akik közé bízvást bejárhatok |
| lesz kiirtandó gyom mint azelőtt |
| lesz pár tő ibolya mint azelőtt |
| ilyen-olyan gyümölcs mint azelőtt |
| gyep s árnyék heverni mint azelőtt |
| s példa példa példa mint azelőtt |
|
|
Növények
| Mostanában kellene éjszakánkint |
| figyelni és tanulni tőlük |
| hogyan készülnek föl a télre |
| szűnik meg egymással csatájuk |
| búcsúznak bölcsen nyugalommal: |
| mert nyilván tudnak némi hasznos |
| mert vagyok én is tél felé menendő |
| mert felém is a tél jövendő |
| és összekeveredve jócskán |
| csak kapkodok mit is csináljak |
|
Látogatóban
| volt még figyelni kedvem, |
|
|
Egy kődarabhoz
|
Legmélyebben az őszinte anyag törvényei szerint, a testem alján éppúgy létező kvark-világ törvényei szerint. –
Az ész bennem sem igazítja, az ész benne sem igazítja.
De gyönge eltérítő úgyis: ha igazítaná, se lenne fontos.
Az üdvösségbe régen bekerültem, az üdvösségből nem vagyok kiűzhető.
Kődarabokat mindenütt találok, mint ezt is itt a kerti pad tövében.
Ez meg az éden közepe, ha épp úgy akarom, mert a kő méltóságos-egy valóság.
Méltóságos, hatalmas, birodalom-rangú, számlálhatatlan árnyalattal, sok-bokrú hierarchiával.
És tőle lefelé még mennyi minden, és tőle fölfelé még mennyi minden!
Az üdvösségbe régen bekerültem, az üdvösségből nem vagyok kiűzhető.
Felhők, ónszürke hófelhők, pilléző pelyhek, ropogó fehérség, fák és a szemem, a szemem… Üvegtest, lencse, csarnok, szaruhártya.
Kődarab itt a kerti pad tövében. Az üdvösségből nem vagyok kiűzhető.
De millió-fényév-messziről jön egy sugár –, az is az Éden.
De talpamra csöpp sár ragadt –, az is az Éden.
Nagy-nagy tanár e kis darab kő: érdemes volt figyelni rá.
|
|