Vörös és fekete

I Ég fölötted, levegő körülötted én nem lehetek már. Hogyan is tehetted? Minek indultál ily késedelemmel? Nem sokra mennénk itt a szerelemmel. Kiálts azért át! – szakadék közöttünk – kölcsön-echókkal mégis közlekedjünk! Ideje ha jön a valódi társnak, tudom a módját majd a búcsuzásnak.   II A monstrum magába harap. Bőrén ahogy a napsugár cicázik, veszélytelen a pillanat: a gyermek fricskázhatja váltig. Így jó! Ha egyszer súlyosan kivágódnék, a szörny-szerelmet a sárkány-éh óráiban úgysem bírná többé a gyermek.