Harminckét év

Föltépetett a hólepel félig lucsok félig vászon-cafatkák Mivé lett az az utca az az utca az az utca s a jó köd a jó alkonyat mindenfelé szálló porával? Hát bizony nagyságos asszony hát bizony kedves elvtársnő vagy   éppen tisztelt nyanya ön is bizony elhullatta hát bizony elhullatta Valami nem stimmel: kitaposott cipőben minek úgy tipegni – Fölkígyóznak szeszélyes füstpántlikák kioltott erdőtűz után   a tájból a tűzoltó rájuk se hederít: komolytalanok a piromániás megcsalatva érzi magát: kicsit dühös szégyenkezik Bizony kedves… azon a nyelven nem lehet folytatni hiszen   halott nyelv az a nyelv bizony kedves… mai nyelven meg minek és egyáltalán Kegyetlen a tavaszi fény kegyes csalásokat sem engedélyez Jobb csak köszönni egymásnak jobb illó villanás után jobb másra gondolni jobb nem kijönni sodrunkból jobb vállat se rántani Talán benőnek a hó sebei visszaáll a puha-szép folytonosság visszasompolyog az a köd az az alkonyat újjászületik az az utca s lehet továbbcsinálni az érzelmes képzelődést hogy az ember megindul egyszer és odaér és odaér…