Ágyban

Az egyik babát visz aludni, a másik eleven babát. De aki maga megy aludni, s viszi az ágyba csak magát? A titkolózó bőr mögött hány fenevad, tűzvész, alvilág – örökös görcsökbe borítván a békésnek szánt éjszakát. Szárazvillámok: föl az égre egy-egy megrángó fény vetül. Miféle okból? és mivégre? nem nézi már értetlenül. Mentség? Hát nincs mentség ilyenkor: el kell viselni reggelig; hullong a mellre vashideg por, és óhatatlan ellepi.