Apa-sirató
|
Várkonyi Nándor halott
| Mikor beteljesült a csönd |
| nagy dördüléssel fölkeltek a hangok: |
|
| még a párna finom vászon-neszét is |
| még a végső helyükre roskadó |
| belső szervek moccanásait is |
| a tovább-növő haj köröm szakáll |
|
| De én másodszor vesztettem apát |
|
| Tették az ágyról koporsóba |
| tették a koporsót a földbe |
| a bezártat másik bezártba |
| tehát nyugodtan útrakelhetett |
|
| És én másodszor vesztettem apát |
|
| nem fölfedez inkább: újratalál |
| (csak az úttesten át keservesen) |
|
| Most én másodszor vesztettem apát |
|
| már keskenyvágányú vonatra raktak |
|
| S jött csoda-nyelvével a vakogó |
| ugatásával az angyal-beszédű |
| „Hókusz-pókusz” halomra dőlt a korcs rend |
| s az új romok között vezetni kezdett |
|
| Hát én másodszor vesztettem apát |
|
| És látja már hogy álma szebb volt |
| látja hogy élni élni jobb volt |
|
| Túlzó szájmozgással de hangtalan |
| (ahogy szoktam) próbálom visszahívni |
| egyre ismétlem: csak nem érti |
| a levegőbe írok: úgy sem érti |
| kérném a tenyerét hogy arra írjak |
|
|
|