Két december
|
Kardos Tibor halálára
| Nyirkos nem-szeretem idő a Via Giulia |
| kövein s a Tiberis-parti leveletlen platánokon |
| „Nézd a Soractét”… ó a horatiusi |
| kemény-szép télnek nyoma sincs a hó helyett |
| nyúlós nyál csillog a vén és hülye |
|
| Bent Nálad együtt majd az egész csapat, |
| vidám a kandalló, a beszéd vidám, |
|
ugrál a tűz, ugrál az elme, |
|
hasztalan inti a négy komoly fal. |
|
| Köztünk a hitves, néha betáncol a |
| két csöppnyi lány, s kellő bece-szók, puszik |
|
után kilibben újra, hagyja: |
|
játsszanak a nagyok is magukban. |
|
| Az asztalon bor s tál, gyönyörű gyümölcs: |
| szőlő, narancs, préselt füge, illatos |
|
kávé – –: a nyirkos esti Róma |
|
árnyai közt ragyogó oázis. |
|
| Bent Nálad együtt majd az egész csapat: |
| költők, kiket távol haza tájai |
|
küldtek, s te hívtál osztozóknak |
|
ámulatod s örömöd csodáján. |
|
| Szavad – jó pásztor – erre megy, arra megy, |
| s az elkanyargó érv-juhokat szelid |
|
hajtja, a félre-ficánkolókat. |
|
| Megrendül rendre, s reszket a ház, ahogy |
| elzúg előtte bőszen a villamos; |
|
köd, nyál, didergés kint… az ódon |
|
Falconieri-falak között meg |
|
| felnőtt idill s oly bő, hogy a hanggal, a |
| fénnyel kidől az ablakon is, kevés |
|
s a Tiberis meleg álmokat lát. |
|
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
|
| Nyirkos nem-szeretem idő a Szkókó |
| leveletlen tőkéin fáin lent a forró ifjúság |
| városának tetőin hó sehol zöld sem sehol |
| Neked itt többé már minden sehol |
| amit szerettél amit úgy szerettél |
| s Te is sehol Te is sehol… |
| De az a fény az a melegség |
| az a hang él és szűnhetetlen |
| itt is ott is és mindenütt… |
|
|
Apa-sirató
|
Várkonyi Nándor halott
| Mikor beteljesült a csönd |
| nagy dördüléssel fölkeltek a hangok: |
|
| még a párna finom vászon-neszét is |
| még a végső helyükre roskadó |
| belső szervek moccanásait is |
| a tovább-növő haj köröm szakáll |
|
| De én másodszor vesztettem apát |
|
| Tették az ágyról koporsóba |
| tették a koporsót a földbe |
| a bezártat másik bezártba |
| tehát nyugodtan útrakelhetett |
|
| És én másodszor vesztettem apát |
|
| nem fölfedez inkább: újratalál |
| (csak az úttesten át keservesen) |
|
| Most én másodszor vesztettem apát |
|
| már keskenyvágányú vonatra raktak |
|
| S jött csoda-nyelvével a vakogó |
| ugatásával az angyal-beszédű |
| „Hókusz-pókusz” halomra dőlt a korcs rend |
| s az új romok között vezetni kezdett |
|
| Hát én másodszor vesztettem apát |
|
| És látja már hogy álma szebb volt |
| látja hogy élni élni jobb volt |
|
| Túlzó szájmozgással de hangtalan |
| (ahogy szoktam) próbálom visszahívni |
| egyre ismétlem: csak nem érti |
| a levegőbe írok: úgy sem érti |
| kérném a tenyerét hogy arra írjak |
|
|
V. N. után
| Nándor, jó-e, ahogy csináljuk? |
| Nándor, a télnek vége lett. |
| Mellünkben, látod, óriás lyuk, |
|
| Volt volna még fegyverem egy pár |
| Nándor, nagyon kezemre csaptál, |
| mind elejtettem, oda van. |
|
|
Temetik Simon Pistát…
| Temetik Simon Pistát, temetik – |
| S én nem vagyok a sírjánál, pedig |
| innen már végig hozzá lejt az út, |
| a nagyvilágon ez már az a zug, |
| mely belső körként szűkebb otthona, |
| és volt számára védővár, tanya. |
| Hisz alig pár kilométerre csak |
| épült az is, az új, a nyári lak, |
| hová és honnan – úgy képzeltük el – |
| könnyű baráti híd majd átivel, |
| s kik mondtak volna egymásnak sokat, |
| de más vidék béklyózta lábukat: |
| a fél-életnyi késedelmeket |
| pótolták volna, amiként lehet. |
|
| A híd még el se készült, már ledőlt, |
| Simon Pistára hull a barna föld: |
| temetik Simon Pistát, temetik. – |
| Szemem északnyugat felé szökik, |
| Bazsi felé: dombok, völgyek felett, |
| (jártam már ott, segít a képzelet). |
| Most mindenféle értelmetlen ok |
| akarta, hogy nem a sírnál vagyok. |
|
| Vagy mégis ott!? Mert itt is éppolyan |
| az ég, a lég, a víz, a föld, a hant, |
| a hant, amit lassan fölmarkolok, |
| és áhítattal visszamorzsolok: |
| temetem Simon Pistát, temetem, |
| erre is örök nyugalma legyen, |
| itt a Fülöp-hegy déli oldalán, |
| hol egyszer – még két éve sincs talán –, |
| oly szép napot töltöttem el vele. |
| – Kihűlt a helye, hideg a helye. |
|
| Hanem a föld nem hűl ki sohasem, |
| amibe Simon Pistát temetem, |
| az egész táj egy óriás Bazsi, |
| s olyan igazi, mint az igazi – – |
|
| Gerle sír, a nap ködbe rejtezik, |
| temetik Simon Pistát, temetik… |
|
Révfülöp, 1975. július 10-én du. |
|
|