Unoka

Én is kíváncsian lesem hogy formálódom csöndesen Ki nemrég nem is létezett már ellenem hadat vezet Ugyan mikorra lesz hogy a még-idegen akusztika végül oly sok mindent saját hullámhosszára hangol át Megmoccant-e már valahol bennem a későbbi motor hogy mint lányaim azelőtt majd egyszer ezt a csecsemőt ezt is oly szédült-szertelen imádjam szinte térdemen sőt mert azoknál is tovább őrzi itt-járásom nyomát érezzek iránta nagyobb hálát még több alázatot s úgy nézzem mint kiből soha nem távozik el a csoda hisz mire rászürkül a fény már örökre vak leszek én