Révfülöp, október

I A Fülöp-hegy mögül mintha a túlsó lejtőről csúsznának föl a gerincre s a lendülettől még följebb az égre hajszolva szinte egymást rosszkedélyű kajánsággal fakószürkén a felhők s a napot egyre-másra eltakarják Tanácstalan az őszi táj: a zöldet még csaknem épen őrzi de a fény-árny kavargásában kétkedik melyiknek jobb hinnie melyik szabály s kivétel De én tudom ha kicsit kora is még záróráról beszélni új csirát csak a pusztulás hajt s kertben réten erdőn a parti parkban szőlőkben kövek közt rokon a bomló vegetáció: a negatív sarjadás és nemsokára az gyűjthető csokorba az gyűjthető csokorba Lám a tó is másik szerepre készül: mind sürübben párákba bújik nyilván próba végett s az izgatott nád-nép nem győzi vinni az egynemű híreket két irányban: szünet nélkül súg-búg hogy ezt se azt se érjék váratlanul az események   II Szögletes kemény szelek   vándorlás otthontalanság   itt is ott is hontalanság rendes fészkében a testben nem nyugszik meg a lélek sem   rideg-hideg a világ   szem fül bőr nyelv orr egyet észlel   s hőköl menne is tovább   maradék reménykedéssel hova menne? tüske nőtt mindenütt ha út ha cél csak a múltat a jövőt az előre- s vissza-álmot lakhatja meg aki fél   októberi koratél   cidrizteti   az emberi   a növényi s az állati nagy családot