Knokke

Gát és móló és parti sétány és játékváros és játékváros Semmi kétség itt is győzött az ember Neki finomít homokot az árapály-lélegzetű vasszürke-zöld Északi-tenger az ő magas kerekeken vízbe futó sétahajóit ringatja számára felejt a móló síkos kőtömbjei közt annyi rákot tengeri csillagot kagylót és csigát az ő kedvéért oly simán ezerarcú hogy seregek gurulnak gyors hajtányokon szünet nélkül a part-vonalban   De én jártam kedélyes fényben olyankor is itt amikor kemény szél fújt a víz felől s csak úgy mellékesen beszórta a sárga keramitköves utcát a padokat szemem szám láttam földomborlani a rengő síkot s éreztem akár játékból is be tudnák fedni e játékvárost és elrontani.