Az alkony ilyenkor
| Az alkony ilyenkor az alkony |
|
| De az alkony az alkony – az égen |
| kék-zöld-vörös kusza foltok |
|
| Az égen az égen nagy-nagy |
|
| az alkony ilyenkor az alkony |
|
|
A hideg is
| A legnagyobb bűn is megeshet |
| ki tudja mivel van teherben |
|
| Készen állok hogy ajtót nyissak |
| hogy beengedjem a lakásba |
|
|
Tél hava
| Egyhangú könyvlapok unalmas szövegek |
| lapozni sincs kedvem ebben a januárban |
|
| A karácsonyi nagy kalandok izgató |
| lázaiból kivált nehéz így folytatódni |
|
| A virradni-se-kész éjeknek nincs határa |
| testem falainál sem változik a légkör |
|
| Igen csak képzelődni ünnepet idehozni |
| ilyenkor azt lehet csak kegyesen hazudni |
|
| Aztán ha valami történik s mégsem érek |
| a tavaszba piros napokat legalább |
|
| pirosakat viszek a földbe s a didergő |
| gyökereknek talán könnyebb lesz várakozni. |
|
|
Hozzák
| e tagolatlan tömbök e nem |
|
Hasonlat
| Nyúzott törzsek fakó ágak csodálkozó |
| szemem bársonypuhán óvatosan |
| tapogat végig rajtuk: bennük a gyönyörű |
| virágok bennük a szorgalmas levelek |
| a fényűző gyümölcsök |
Nyúzott emberek |
| jó munkások költők jutnak eszembe. |
|
Fa
| a tél s az élet csöndjében |
|
| A zavaros tavaszra zavaros |
| Éles hevek zajok tüntettek |
|
| De aztán nem lett többé visszaút |
|
| Csak beljebb bírhat menni a |
| termés vak varsa-hálójába |
| tűrve a megnőtt támadási felület |
|
| a százszor áldott pihenést |
| (mely mégse cél mely mégse cél) |
| az új-nyári iszonyatért – |
|
|
Elszáradt rózsatő
| s tavasszal hogy kitárták |
|
|
Szél
| Szél szél szél három napja már |
| hőköl csapódik leng kaszál |
|
|
Üdülőtelep
| Csak sziluettjük s remegésük – |
| az utcasort suhanc nyárfák kísérik |
| Föl-föllódul gömbölydeden |
| az aszfalt puha melege – időnként |
| egy-egy élesebb szögletes |
| légár a tó felől oldalba kapja |
| Üdül a polgár noha nyögve |
| de akkor is: Mindent bele! |
| Sör kártya makacs röhögések |
| külön komfort a test külön |
|
| sincs már – szétoldódott – a fáknak |
| Az ég-sötét s a föld-sötét |
|
|
Knokke
| Gát és móló és parti sétány |
| és játékváros |
Semmi kétség |
|
| vasszürke-zöld Északi-tenger |
| ringatja számára felejt a |
| csillagot kagylót és csigát |
| gurulnak gyors hajtányokon |
| szünet nélkül a part-vonalban |
|
| fényben olyankor is itt amikor |
| kemény szél fújt a víz felől |
| s csak úgy mellékesen beszórta |
| szám láttam földomborlani |
| a rengő síkot s éreztem akár |
| játékból is be tudnák fedni |
| e játékvárost és elrontani. |
|
|
Azután is
| ha már nem látják magukat |
| kicsit a sorson túlról is |
|
| veri bokámat lábom szárát |
| ha már nem látják magukat. |
|
|
Késő
| Félalkony-délutánba rendeltetett vidék |
| már-már az est porával is beszór az ég |
| Deleidet nem ismerem s fénylő reggeleid |
| nem botlok az ifjúval össze sem a gyermekkel itt |
| Ezek a bágyadt örömök csak úgy gyökértelen |
| lengenek napjaimon mint föltépett hínár a vizen |
| ezek a bágyadt örömök – itt bennszülött soha |
| leszek e vonzó földnek inkább gyarmatosa |
| Az árokban a tó felé szederbokor-sorok |
| piros-fekete szedreikbe belé se kóstolok |
| csak ízt adnak de semmi mást nem |
| Ó van útszél hol egy hibás szem |
| bőségszarut zúdít rám: csak kapkodom fejem |
| ahol ha lépek seregek lépnek együtt velem |
| Próbálom belakni e tájat aligha sikerülhet |
| amikkel barátkoznék ijedten menekülnek |
| Hibátlan konspiráció! |
Azzal vigasztalódom |
| nyilván csak magukat védik ily furcsa módon |
| zajgó szerelmük ellen hogy majd könnyebb legyen |
| élniük egyszer itt már végképpen nélkülem. |
|
Menekvés
| s peregnek sorra peregnek |
|
| sírkő-tüskéik a homály alól |
|
|
Őszi napéjegyenlőség
| A kert végén a horpadásban |
| mélyebbre süllyedünk a pusztulásban |
|
| Már reggelente nem az álom- |
|
| kínál sokértelmű vigasszal – |
| mit éjről-éjre most tapasztal |
|
| s a virradat félelmes éggel |
| világraszóló szürkeséggel |
|
| Csupán a vadszőlő pirosló |
| buzdításként az egyre foszló |
|
|
Révfülöp, október
| A Fülöp-hegy mögül mintha a túlsó |
| lejtőről csúsznának föl a gerincre |
| s a lendülettől még följebb az égre |
| hajszolva szinte egymást rosszkedélyű |
| kajánsággal fakószürkén a felhők |
| s a napot egyre-másra eltakarják |
|
| Tanácstalan az őszi táj: a zöldet |
| még csaknem épen őrzi de a fény-árny |
| kavargásában kétkedik melyiknek |
| jobb hinnie melyik szabály s kivétel |
|
| De én tudom ha kicsit kora is még |
| záróráról beszélni új csirát csak |
| a pusztulás hajt s kertben réten erdőn |
| a parti parkban szőlőkben kövek közt |
| rokon a bomló vegetáció: a |
| negatív sarjadás és nemsokára |
| az gyűjthető csokorba |
Lám a tó is |
| másik szerepre készül: mind sürübben |
| párákba bújik nyilván próba végett |
| s az izgatott nád-nép nem győzi vinni |
| az egynemű híreket két irányban: |
| szünet nélkül súg-búg hogy ezt se azt se |
| érjék váratlanul az események |
|
|
|
itt is ott is hontalanság |
| rendes fészkében a testben |
| nem nyugszik meg a lélek sem |
|
szem fül bőr nyelv orr egyet észlel |
|
a növényi s az állati nagy családot |
|
|
Madár villámlik
| Megrebben a fény a falon: |
| madár villámlik az ablak előtt |
| megrebben a fény rándul szilajon |
| megdöbben a fény: mi kerülgeti őt |
|
| Madár-suhanás tört pillanata |
| s engem biztatni tudott maga |
|
| derűbe ha dől rögtön vele nő |
|
| s a tetőkön az ágakon a legyötört |
| gyásztakarót rettegve ölt |
| volt-nincs elmúlt a varázs. |
|
|
Köd a városon
| az öröm több lesz hogyha szétömölhet |
| a bánat több lesz ha szét nem ömölhet |
| rendben vagy nem most már közömbös |
|
| s talán formátlan fészek is |
| búvóhely mentség béke béke. |
|
|
Ember az őszben
| elereszti az úgyse-tarthatót |
|
| A kerekült életek szétgurulnak |
| közönyös az ég-Polüphémosz |
| nem biztat nem sajnálkozik |
| ez a rend így rendeltetett |
|
| Óvakodva bóklász az ember |
| ne vesszen el a veszendőkkel |
| szervezi különös furfangjait |
|
| a sírdombokon út nyilall át |
| csak a hídlábig ér az ár. |
|
|
|