Mindenki karácsonyfája
| Az ablakok lelkesen tükrözik |
| még a gyér éjszakai fényben is |
| Nappal meg szinte kapzsin nyúlnak érte |
| bár csak egy-egy oldalról az övék |
|
| itt-ott a tér kőlapjai között |
| marad néhány fenyőtű semmi más |
|
| Az ablakokat fölszólíthatod |
| fogjanak össze érdekedben: |
| képtelenek lesznek segíteni |
|
| A kőlapok rései közt meg a fenyőtűk |
| hogyan is volnának elég erősek |
| visszahozni hatalmas otthonuk? |
|
| makacs hűsége pártol cinkosan. |
|
|
Szilveszter délutánján
| s egyéb nyilvános helyeken, |
| hirdetni kéne nyakra-főre: |
| hogy még idén van, nem jövőre. |
|
| Ezt így a kozmikus jelenségek nyomán |
| az ész osztotta még be hajdanán. |
| Aztán törvény lett, súlyos lett, s ma már a |
| szívig elér, s arra is rárogy árnya. |
|
|
Kétfelé
| Ó, Don Quijote! Sancho Panza! |
| Ha így, ha úgy –, csak köztetek ne! |
| Vagy fellegek szárnyán lebegve, |
| vagy bunkóként földhöz ragasztva. |
|
| Arasznyi véreshurka –: tündért |
| látni benne, s körülcsodálni, |
| vagy két pofára megzabálni, |
| s böfögve ünnepelni tűntét. |
|
| Csak így ne: szutykos, trampli lányban |
| Dulcineát imádni, s közben |
| gazdag farára pislogatni, |
|
| s ha elnyúlik forrón az ágyban, |
| súlyos páncélba öltözötten |
| szüzességéért vérem adni. |
|
|
Nyugalom
| A csöndből a csönd zajaiból a zöldből |
| a napfényből a kristály-levegőből |
| a magányból a hirtelen napokból |
| az emberekkel meglazult kötésből |
| a természettel megszorult kötésből |
| abból hogy tudok testemre figyelni |
| a testiség metafizikumából |
| abból hogy régesrég kinőtt szavakkal |
| a kerítést a körtét a szobába |
| szivárgó esővizet a borotvát |
| megszólítom |
abból és más ilyenből |
| sarjadt ez a jóltáplált nyugalom |
| mely most magam fölé emel. |
|
Derűvel
| Az egyenruhás szintén valahogy |
| kalapja mellé tűzköd ezt-azt |
|
| Ha ami benned legcsököttebb |
| s a mérhetetlen-járhatatlan |
| fölrántódnak körben a rácsok |
| s jöhetnek a kevésbé tehetős |
|
|
Hátrafelé menni előre
| már-már hozzá nyomulnak a |
|
| tágasság csak hátam mögött |
| szabadság csak hátam mögött |
|
|
Gyanú
| Kalandozván előre az időben |
| társaim valamennyien gyanúsak: |
| ki tudja melyik álcázza magát |
| melyik nem jön már valóban velem |
|
| Kalandozván előre az időben |
| szeretteimnek gyanús vagyok én is: |
| ki tudja velük megyek-e vajon |
| nem álcázom-e én is csak magam. |
|
|
Ezért kell
| a reggelek a percek perce |
| lesz lassan minden perc: az elsuhantak |
|
| sokezer mozdulat párlata magja |
| sokezer lihegés kórusa immár |
|
| Így lehet kötetnyi szöveg |
| egyetlen szó cselekvés-halmaz |
| a test parányi jámbor rezzenése |
|
| vállalnom ha csak egy madár is |
| elvillan az üres ablakkeretben. |
|
|
Maga se tudja
| Föl-fölhangzik benne a régi dal, |
| de fátylas már, de már torkot kapar. |
| Utánozza váltig, kétségbeesve, |
| ami egyszer égnek suhant repesve. |
|
| Maga se tudja, hogy miért teszi, |
| csak önnön meddőségét hirdeti, |
| holott a legfőbb érvet azzal adná, |
| ha az egészet gyorsan abbahagyná. |
|
|
Betegen
| A törvények megzavarodnak |
| gyönge a belső hatalomnak |
| ereje hogy rendet csináljon: |
|
| De ha így lesz rend ilyen áron |
| ki véd meg attól hogy e rendben |
| a régi zenék menthetetlen |
|
|
Nőjön virág
| csak hátrányosan terhelik |
|
|
A prédikátor könyve
| Salamon hát minden hiúság? |
| Ez ám a nagy dolog: ilyen |
| szemmel nézni virágra égre |
| nők mellére hazára versre |
| és hinni bennük hinni mégis |
| és a napok mézét kiszívni |
| és úgy hogy ne csak mint az állat |
| és mindig hogy minden hiúság – |
|
|