Vissza

A stégtől fölfele
a töltés tetején
a kis kubik fele
ott közlekedtem én
Lennének lépteim
idő-sztriptíz s mire
megjárnám: éveim
vethetném rendre le
Néhány fa még maradt
agg fűzfák ismerem
gyűretlen arcomat
fogadnák kedvesen
Húzatlan a harang
szólalna a szikár
haranglábban s a hang
mint a szelid madár
körözne boldogan
s a pad a ház előtt
köszöntené vigan
a sokszor rajt-ülőt –
Hagyjuk! Ki vár ki se:
ezek csak szép szavak
és visszamenni se
csal komoly indulat
Különben is belém
telepszik mind a múlt
ott járhatnám meg én
csupán mi mélybe hullt
földúlván csöndemet
míg kint közömbösen
szül a föld és temet
tetszik vagy nem nekem.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]