Egy régi folyóiratra
| van már szerkesztő kritikus |
| szigorú-e a szerkesztőség |
|
| Olykor ha fölnézek az égre |
| tömörlenek a tiszta kékben |
|
| Mintha a felső példányokba |
|
|
Köszöngetem
| Kérezkednek szólni akarnak |
| ez csak az én ügyem velük |
| visszanyílik szájuk szemük |
| Míg voltak néhány sose látta |
| a másikat hogy élt se tudta |
| a nemlét egy akolba zárta |
| s együtt ereszti őket útra |
| beszélhetnek keresztben is |
| könnyen fölösleges leszek |
| Akkor majd állok hallgatok |
| s köszöngetem mit egyre-másra |
| egy-egy szándéktalan varázsra. |
|
Vakáció előtt
| a zátonyon dús már a sarj-berek |
|
|
Vízszag
| A vízszag – |
Mi hozhatná jobban |
| Egész falu csillámlik benne |
| gémeskutak és artézikutak |
| s utcáin kígyózik a por alig akar leszállni |
|
| A vízszag – |
Fület és szemet befogni! |
| Az orron át száll be a szín s a hang is |
| Gyorsan a parti fűbe hasra! |
| Lám a töltésről a rámpa felől |
| egy lány is jön kendősen és mezitláb |
| előtte a torokhangú libák |
| nyújtott nyakkal csipkedik a rövid füvet |
| egy lány is jön szól valamit |
| szája mozgásán látom szól de a libák |
| pletykáitól egyetlen szót sem értek – – |
|
|
Kamasz-naplómból
| A határban már századszor törölték |
| az aratók kezük szárával arcuk |
|
| Kutya se vakkantott rám szenderegtek |
| szárnyuk porba lógatták a tyúkok |
| az asszonyok megoldották kendőjüket |
|
| Üres ház tornácán aludt a lány |
| szunyogháló alatt tizennégy évesen |
| én meg tizenhat voltam: összegyúrva |
| idealizmusból és szenvedélyből |
|
| Aludt a lány parasztlány duzzadó |
| bejárta álmait a fülledt koradélután |
| néhány hajfürtjét homlokára |
| tapasztották verejtékgyöngyei |
|
| Aludt a lány reszketve próbálgattam |
| megkeresni a szunyogháló rését |
| s a nevén szólítottam többször csöndesen |
|
| Nem válaszolt később lassan kinyitva |
| fátylas szemét rámnézett alva még |
| motyogott valamit leszállt az ágyról |
| a szunyoghálót alul fölemelve |
| kibújt és szájszélén lágy reszketéssel |
| megindult a bozótos kert felé… |
|
|
Szép maradt
| Árvíz után a töltés kopasz nagyobbra rakták |
| Tavaly még a füvek ükunokái éltek |
| a füveké melyek kamaszkorom csodáit |
| észlelték a libapásztor-lányok között |
|
| És ott is arra följebb a falu széle táján |
| a töltésen belül a vastag iszapot |
| ritkásan verte át az alászorult növényzet |
| De az a csonka fal még az a ferdült faoszlop! |
| Hol a kedves tanya? hol az a két öreg? |
|
| A Népház karzatán míg lent a tánc kavargott |
| verset írtam a deszka-mellvédre hős-szerelmes |
| Bemázolták |
Sokat és sokfélét töröltem |
| itteni javaimból minek a maradék is |
| Fölösleges a helyszín ihlete hogy idézzen |
|
| Ha kérdezősködöm mégis: – hivatalos |
| Csak véletlen hogy főleg az érdekel ki halt meg |
| mikor bontották le vágták ki költözött el |
|
| Egy gyűrött ősz-deres férfi köszönt minap rám |
| megálltam néztem visszaköszöntem néztem újra |
| a szeme szeme végül a szeme engedett be, |
| nehéz volt megszólalnom két Lázár állt a járdán |
|
| De minek is? Egy rész velem kivágatik |
| vagy lezáratik végképp itt az ideje tudnom |
| Szép maradt minden így is ég föld töltés Duna |
| és dugig tele most is a nappalok s az éjek. |
|
|
Nehezen s gazdagon
| s annak ki nemrég van itt |
| hordozza vagy csak a régit |
| egyszerre többszörös útnak |
| sokszoros zsákmányt szerezve |
|
Egy eltűnt pécsi utcára
| Néhány gömböt kivájnak zöldessárgát |
| inkább csak félhomály van |
| így hát rövid sétám végezteig |
| az újabb gyászszertartás hibátlanul megeshetik |
|
| Innen csúszott a Majláth utca |
| a Zsolnay-ház dísze-pucca |
| házakkal a Siklósi útra át |
| A régi képet képzelt ládikóm |
| szent vackai közé hajíthatom |
| ismét szegényebb-lett város-szegénye én |
|
| efféle rendcsináló szelid manőverek |
|
| S jó hogy az állomásra tartok: |
|
|
|