Két szem
|
Petőfinek
| Szorzok és ámulok: a meglevőket |
| kétszerezem és háromszorozom: |
| izgató mássággal, szilárd |
| egy magasság ringatja ezer arcukat. |
|
| De mert enélkül is mindent adott |
| s mert az idő – tenger a sziklát – |
| gömbölyűvé csiszolta életét: |
| hamis filozófia, valódi kényelem |
| „Rendben van” – mondatja velünk. |
|
| Ám a nem-élt évek nyugtalanok, |
| hontalan viharként bolyonganak, |
| s néhány villámot be-bevágnak |
| a csipkefüggönyös ablakokon, |
| „Nincs rendben!” – zeng a mennydörgés utánuk. |
|
| Az ilyen kozmikus tragédiáról |
| nem szabad abbahagyni a vitát, |
| az ilyen kozmikus tragédiát |
| kompromittálni kell, gyalázatosnak, |
| törvénytelennek nyilvánítani. |
|
| Két szem kötelez: lézersugarú, |
| röntgen-erejű, hatalmas szemek; |
| ne próbáljuk bezárni, eltakarni, |
| utat, életet jelölők, simogatók |
| vagy tőrként gyilkolók, sebet verők. |
|
| Két szem: vigyázzunk, hogy ne árnyasodjék, |
| ne foltosodjék, ne zavarja düh, |
| kérjünk tanácsot tőle, amikor |
| igazodjunk villanásaihoz. |
|
| Az árvaság innét elűzetett: |
| örök apánk ez a százötvenéves |
| félig-kamasz, fehér-szakállas aggok is |
| gyermekként ülhetünk lába elé, |
| csak a család mellett tartsunk ki híven. |
|
|
|