Janus Medvevárban

I A köd látható s látást-romboló ködöt virágzik a koratavasz valódi virágaival nem ért föl még idáig A köd a nyirok és homály összenőtt ikre itt a négy falon belül is úr bár itt nem látható: a szoba levegőjébe tapadt a vaskos barna bútorokba tömérdek ágyneműkbe Janus püspök őszes-csapzott hajába bőrébe húsába csontjaiba elméjébe szívébe A vézna test gyakorlottan vacog sokszor csinálta tüze fénye hegye csak a két szemnek maradt a két szem messze lát látja hogy Medvevár egész környéke didereg a szülőfalu faragott-kapus házai a sárga szalmakazlak Itália ege a királyi udvar a király haragos pillantása s a Mecsek alatt az anyaszív-pihés püspöki vár.   II Mégis: jégmezőn kályha volt sivatag-éjszakában mécsvilág Vasfegyverekkel csöndet zajt rendet zavart vagy ami éppen kell vagy jólesik de szívvel aggyal meztelennel A belső fény a csillagként vezérlő nem nézte a láb érdekeit sőt az egész test érdekeit sem Cicomás-ünnepélyesen ágak-bogak között nem-megtépetni lehetetlen s utána még tükörbe lesni nehéz Megtette mégis: mesélni akart hírt adni hasznosat nem nézte a lélek érdekeit sem.   III A fényes-piros-csontos arcból a föltámasztott fej gödreiből szikrázón és hallatlanul szó-parazsak hullanak botladozva „A kócot megfésülni igyekeztem a bogot megoldani igyekeztem az iszapot kiszűrni igyekeztem az érdest lecsiszolni igyekeztem vacogok persze vacogok vacogok de meleg fény vág belém meleg fény buggyan bennem és ömöl szét: a verseim a verseim élve maradnak folytatják a dolgom tehetős áldott sarjaim.”