1970
| kicsit mindig csonka marad |
| egy részük folyton elszakad |
|
| gürcöl kapar vonatra száll |
| zajgás után csöndet talál |
| tesz-vesz sürög mint szokta már |
|
| De teljes szívvel sohasem |
| kicsit mindig lábujjhegyen |
| ha szükség lesz rá kész legyen |
|
| nyújtózna feljebb konokul |
| minek hogy folyton lekonyul |
| s ha nevet is szíve szorul? |
|
|
Az űr küszöbén
| beszél, hogy egyszer idelenn |
|
| csak a magunk-festette képet |
| amit bölcsen s mindenki tud ott: |
| mily roppant kincs az élet, |
|
| Vagy az is lehet, ha szemébe néz |
| s e közös nyelven szótlanul |
|
|
Nagyítás
|
Antonioni filmjére
| Elveszett |
elveszett az ember |
|
| Csak gyomrának csak nemzőszervének maradt |
| a szív a bőr határai közé szorult |
|
| Elveszett |
elveszett az ember |
|
| A szív a bőr határai között |
|
de csak az ágyék csak a bendő |
|
| mert szeretné hogy megtalálják |
| és meghűl rajta megkeményedik |
| elvész annál inkább az ember |
|
| Pedig csupán két szív: két ember |
| csupán három szív: három ember |
| forrás és torkolat csak szív lehet |
|
| Az alvadt vér bugyogni kezd a sebből |
| más göncben újra itt a gyilkos |
|
| Auschwitz Oradour Kragujevác |
|
|
Advent
| Hát most megint Jézuska jászol |
| Mennyből az angyal hülye áhítat |
| játék gyerek család pityergés |
| tömött bendő csillagok ünnep |
|
| S percenként szakszerűbb pokol |
|
| Ész települ a fegyverekbe |
| lassan maguk cselekszenek |
|
| A szív csődje közhírré tétetett |
| Aki kővel dob… Aki jobb orcádat… |
| Boldogok a… Szeresd felebarátod… |
| Bocsáss meg nékik… |
Nyál nyál cukrozott |
| Kenyér bal orca megbocsátás: |
| trágyája az anti-világnak |
|
| A szív csődje közhírré tétetett |
|
|
A csönd
| szem lassan semmit se lát |
| vagy fölszínt kérget Pedig mennyivel |
|
| A szikla zúgva omlik a virágra |
| hangtalan a virág növése. |
|
|
Politika
| az ágyban, asztalnál, a munkapadnál |
|
|
a szoba, asztal, ágy és munkapad |
|
|
Mórát olvasva
| állatnál sújtottabb mivel |
| tudja magáról sorsa rángó |
| ürmöt nyalint számról a nyelvem |
| s fulladok nincs visszafelé |
| nincs mód üvöltenem holott |
| nem volt elég kellettem volna |
| én is kellettem volna lám |
| én megmaradtam s hány öcsém |
| húgom alig-csont szeme sár |
| miért nem mihelyt szólni bírtam |
| miért nem kezdtem zúgni értük |
| sírni értük lázadni értük |
| ne annyi csont-öcsém ne annyi |
| csont-húgom annyi sárszemű |
|
Martyn Ferencnek
|
A Szem, a Szem…
Vétkei és erényei, bánatai és örömei, országa és eszközei, bonckés-dühe és képessége, társító dühe és képessége.
A gazdag-szemű gazdag-életű.
Iramló pillanat, hamar lépés, apró elfordulás: ömlik a csoda, zúdul, dől belé. A legnagyobb csoda, a köznapi, amit csak kevesedmagával észlel.
A gazdag-szemű tud, s hírül adja. Jókedvvel, fogyhatatlanul, a szikkadt-meder-lelkű irigyek, kancsal gyanakvók, apasztó tolvajbandák ellenére.
Lám, a szobor, a kép, a rajz! A híradás, mely ugyanakkor teremtés. Műterem-padlón, állványon, falon, könyvben, alapzaton, akárhol. Körülötte bámészkodók, meghatottak, undor, közöny, ünnepélyesség, parki fák, szemét, kutya-hagyaték, áhítat vagy szentségtörés.
Körülötte. Ő viszont azok körül. Mint egyenrangúak, mint joggal egy listára írhatók: fal, szék, szobor, papírkosár, kép, ablak, ésatöbbi. Nagy tisztesség, ha a jegyzékre nem anyaga nevén kerül: kő, márvány, tus, vászon, – hanem így: rajz, kép, szobor.
A gazdag-szemű a Törvény embere. Több ennél: Törvény maga is. Róla a Törvény megismerhető, lenézhető. A Törvény DNS-e egyben: eloszlik, hogy a Törvényt szétvigye, s fölépüljön újra meg újra.
Legkisebb nyoma is tiszteletreméltó. Nem utaló és emlékeztető, hanem teljes-jogú nagykövet, ahol csak megjelenik.
Ha csodapásztor csodafurulyája egybegyűjthetné mind a műved: Univerzum támadna Éggel, Földdel, Naprendszerrel, Dallal, Asszonnyal, Férfival, Termelőkkel és Védelmezőkkel.
A győzelem sok-sok jele ragyogna rajta: sokszor győztél az Iszonyún.
Elősompolygott szőrösen, karmosan, dög-pofával.
Megmutattad, leleplezted; tudtuk, ki ő, ki ellen kell a harc.
Elősompolygott szögesdrótosan, ujjai tűz-ágyúcsövek, szemgödre aknavető-fészek, és csupa vér, és csupa vér.
Megmutattad, leleplezted; tudtuk, ki ő, ki ellen kell a harc.
De megmutattad a Harmóniát is, a Nagyszerűt, a Csillagot.
Jött a boldog Tenger, a kék, a villámló hószín vitorlák.
Jöttek a sistergő szívű Hősök, akik oly büszkén, oly dali tékozlással adták másokért életük.
És jött a Szivárvány Lovag, a rettenthetetlen, akinek álmait a makulátlan nemesség álmának kábítószere szülte szűnhetetlenül.
Jöttek az ember szikár társai: a Munkaeszközök, erejükkel, ügyességükkel és mindenekfölött hűségükkel. Azzal a hűséggel, mely magát elrontja, hogy újakat teremtsen. A Munkaeszközök, a testet öltött Célszerűség e népes családja, mely azonban szép is akar maradni, nem úgy, mint például a vaksi, rezge lábú termelő kisüzemek, a kitenyésztett tojótyukok.
Jöttek, jöttek. És jöttek még sokan és sokfélék. Te megláttad, megismerted és megmutattad, tehát létrehoztad őket Univerzumod számára, vagyis mindenki számára, mindannyiunk számára.
Hogy gazdagságoddal gazdagabbak legyünk, lépésünk biztosabb legyen, hiszen Univerzumod a tiszta vonalak világa, s megtanít jól az emberi közlekedés szabályaira.
Ó, a vonal, a szín, a forma! A Szem világegyeteme s a Szem anyag-raktára. Ahol készen is meglel mindent, s ahol hozzávalót is bőven talál élni kívánó vízióihoz.
Boldogan remegnek a dolgok, mint asszonyok, kik várják az ölelést, vagy túl rajta, visszaidézik.
Boldogan remegnek a dolgok: közöttük jár a Létrehívó, a Szem gazdaga, a gazdag-életű.
|
Biberach szemével
| Nősző dühében ez már falra mászna: |
| vérgőzös bak, se lát, se hall. |
| Herceg? – Heréjét szolgáló parázna! |
| Vinnyog, zihál, fújtat, kapar. |
|
| Amaz meg lábareszkető, riadt |
| kis nőstény: óvná lelkesen magát, |
| maradna tiszta, de húsába kap, |
| s már botladóvá perzseli a láng. |
|
| És a királyné és a jó urak, |
| a morgolódók s mind a csürhe egyben: |
| zajgó ripacs-had cifra színpadon. |
|
| Komédia! Mű-vágy-kedv-bú-harag! |
| Erény? Illem? Játszom, míg tartja kedvem, |
| aztán odább lézengek, s folytatom. |
|
|
Ronsard utolsó otthonában
| Csönd, béke… De nem úgy, mint ő akarta: |
| örökzöld lomb-árnyék helyett porát |
| négyszögletes, beírt márvány takarja, |
| és nyomja szívét, nyomja homlokát. |
|
| A megviselt falépcső, a szurág- |
| ta roppant asztal s körben erre, arra |
| gazdátlan tárgyai, a tág szobát |
| bezúgó árvaság torkom kaparja. |
|
| Kasszandra, Mária, Heléna és ki |
| vagy kik még! Nem volt nála hűbb lovag: |
| a név másult, a lángolás maradt. |
|
| A fő-fő hűség – bölcsen tudta – élni, |
| s a fő-fő hűtlenség az lesz, ha már |
| a halál dől rá, e sötét Loire. |
|
|
Az öreg Milton
| Ó, látomásom! A bukás után, |
| akkor se hittem volna, álmaimban |
| se hittem volna ezt a gyatrulást. |
|
| Nem arról van szó, hogy a nagyszerű |
| Sátánt reméltem megtalálni a |
| siralmas bűnösök bandáiban, |
| s hogy a naplelkű angyalt, Rafaelt |
| kerestem a vallásos egyletekben |
| vagy a papok között, s még azt se vártam, |
| hogy Ádám-rangú lényeket lelek |
| a szürke nyüzsgésben. |
De ennyi korcsot, |
| ilyen szutykos-kicsiny kókler-hadat, |
| mely a hatalom morzsalékain |
| civódva a hatalmasok mosoly- |
| ringy-rongyait vadássza, hogy belőlük |
| zsandár-öltönyt varrasson, és amely |
| nem kétszinű, de hetvenhét szinű, |
| s mellet-döngetve váltogat hitet; |
| s ilyen türelmes birkákat, akik |
| nemcsak megnyírni engedik maguk, |
| hanem a nekik lökött keserű |
| füvet is lelkes hálával zabálják – |
| haj, ennyi korcsot! |
Túl az édenen |
| összébb ment a világ, kiűzetés |
| lett az én sorsom is. Menny és Pokol |
| térségein ki biztosan mozogtam, |
| s Turkesztántól Rómáig, Mexikóig: |
| ma ágy és asztal közt is csak botorgok. |
|
| Vak vagyok: bírhatlan-sok volt a fény. |
| De jobb így, új mocskot nem láthatok, |
| s a régit meg kimossa tán belőlem |
| a belső tündöklés, hogy csak nevessem |
| a teremtés e gyönyörű hibáit, |
| lányaim, kik naponta meggyaláznak, |
| nevessem, hogy fázós ebként kucorgok, |
| s a szomszéd fűszeres lett kényuram. |
|
|
Inkább a válasz
|
A népművelő Lemle Géza szellemének
| Hát most már sosem egyezünk meg? |
|
| Bár érveid csak növekednek, |
| csak súlyosodnak az időben, |
| igent nem hallsz már soha tőlem? |
|
| Ki erejénél többre képes, |
| többet ad, mint amije van, |
| árnyaiból mások számára fény lesz, |
| fázásaiból tűz, aki olyan, |
| mint te voltál, nyugton hagyhatja abba: |
| fala élőként sarjad magasabbra. |
|
| véknyul, gyöngül: kevés, kevés – |
|
| buggyant föl szavaid után, |
| hitted, hogy cseperedő áradás az. |
|
| Hitted, hitted: tetőtől-talpig egy-hit! |
| Örök kétely kínzottja, én, szokatlan |
| s kívántalak torpanni néha cseppnyit. |
|
| Ám te az anyák nagyszerű, |
| szelid-konok bizalmával szivedben |
| s kihajtottak, megnyúltak, bokrosodnak, |
| teremnek, vagy termő-virágosodnak, |
|
| ahogy az első tavasz nélküled, |
| az is, lám, fogyhatatlanul |
| ontja – mivel a mag már földbe hullt –, |
|
|
Mégis könnyebb
| idegek eltökélt kigázolás |
| a kuszaságból a nagy cél felé |
|
| Másképp lett másképp csinálom ma már |
| nem látják az asszonyszemek |
| nem hallják az asszonyfülek |
| nem gondolják az asszonyok |
|
| bágyadnak el és hunynak el |
|
| Fanyar bölcsesség? Úgy bizony |
| s nem könnyű lenni csatatér sem |
|
| A harc folyik nemcsak szokásból |
| halálig keres fészket takarót |
| s folyton gyávábban folyton hevesebben |
|
|
Nem történt semmi
| velünk egy-lélek egy-test |
| nem történt semmi kedves. |
|
|
Hogy példa is lehessünk
| Ha már egyszer kiváltál milliárdok |
| félelmes nyüzsgéséből ha kemény |
| léptekkel utamba kerültél |
| ha már egyszer én is oly biztosan |
| vártalak mint ki régtől tudja jöttöd |
| ha már a rendhez tartozik találkozásunk |
| (és mennyi sok minden történt ezért: |
| fűszál csillag hold nap békék hadak |
| lettek mozogtak dúltak múltak el): |
| legyünk hívők szilárdak béketűrők |
| hogy példa is lehessünk másokért. |
|
Temetés előtt
| Hát ha igaz most már hatalmas |
| Szemét száját végképp becsukta |
| ágyékát is végképp becsukta |
| Hát ha igaz most már hatalmas |
|
| Itt ül mellettem és néz fölényesen és szánakozva |
| Mindent tud mint az Ószövetség 7-800 évet élt agg holtjai |
| s a csecsemőhalandóság néhány napos vagy hetes áldozatai |
| Mindent tud |
egész lett kerek |
|
| s a negyedik ötödik hatodik s milliomodik személy |
|
|
mert mindent tud egész kerek |
|
| Gyerünk az ájtatos mesékkel! |
|
| S arról szó sincs hogy elkezdett rohadni |
|
| Gyerünk a gyalogos mesékkel! |
|
pillangó lesz és virág lesz |
|
egyszer volt nem lenni nem bír |
|
| S ha rohad csak azért hogy megmaradjon |
|
|
De hát a földbarna-haj-keretezte |
|
| Nem ül nem néz semmit se tud |
|
|
| Hagyjuk meg a nap és a levegő |
| |
bizalmát: |
dugjuk előle ezt a szégyent |
| Az ív két vége |
jobb ha a földbe nyúlik |
|
| Ma még sorára vár csak a halott |
|
Észlelnem kellene valahogyan |
|
| fájNem észlelem |
jobb lesz eltemetni |
|
|
|
Hogy se az ájtatos mesékre |
|
hogy se a gyalogos mesékre |
|
|
Az idő vize lemossa a vért |
|
az idő itatósa fölszívja a nyögést |
|
az idő köde puha tánc-mozdulatokká a varázsolja a kín rúgásait |
|
| Aztán ameddig bírja az önző emlékezet |
| ameddig talál még valami ehetőt-ihatót benne magának |
| Később csak név legyen néhány adat |
|
majd ez a kagylóhéj is törjön össze |
|
|
|
Családi följegyzések
| Eszter, Noémi, Zsófia: három |
|
|
Ó, ha jönne, csak ne jönne, |
|
csak ne jönne, ó, ha jönne, |
|
jönne értük három derék legény: |
|
|
| Nem születtem apának én sem, |
| Melyőnk kapott többet, ki tudja? |
|
| Pogány szentkép: középen lebegek, |
| négy nő fog át és tart a föld felett. |
| Ha olykor boldog lennem lehetett: |
|
|
Novemberi délelőtt
| maradt a négy fal semmi több |
| ennyi maradt csak semmi több |
| még a család is szétfutott |
|
| maradt a négy fal s kezesült |
|
| hogy vallató és vallatott |
| hogy börtön és fogoly legyek |
|
|
Kör
| Benőtt seb elnémult vihar |
|
|
Hatalmasabb
| az ősz hogy búcsú elmúlás stb. |
|
| egyéb fondorlatokkal játssza ki |
|
| Cingár szunyog zümmög fülem körül |
|
|
A kert csontváza
| lefoszlatta húsát a fáknak |
| csak a kert csontváza maradt |
|
| izgalmával barangoló szem |
| hidegen villan ki az égre |
|
| Csak a kert csontváza maradt |
|
| – De ez a fontos ez a lényeg |
| ez a csontváz a húsnövesztő |
|
| s tud öltöztetni adni könnyen |
| ha kedve éppen erre szottyan |
|
| – Hanem ha már megtépetett |
| hanem ha fogytán vagyona: |
|
| szegény szeme gömbjére kúsznak |
| mint felrobbantott földgolyó |
|
|
Körtefa
|
A piros, a legnagyobb dolgok színe bújik elő a körtefa hullni-készülő levelein.
A szörnyű kopárság előtt a fa látványos emléket támaszt magáról.
A tétlenség és kiszolgáltatottság rém-hetei előtt hajlandó páváskodni is.
Bezzeg a nagy munkaidőben: a virágzás, kötés, termésnevelés idejében eszébe se jut ilyesmi. Zöld uniformisban gürcöl, mint a többiek. Ki sejtené, hogy mire képes?
Néhány elkésett gyümölcs árválkodik még a levélhíjas lomb között s néhány a fa alatt.
Gyönyörű forma a körte-forma. Ahogy a szárnál vékonyhengerdeden elindul, aztán finoman szélesedve gömbalakba megy át! Ülő nő háta, dereka, csípője; görög és mindenféle kancsók mintája. S a világító testeké is.
A törzs tömörsége! Fametszet-dúcokként a körtefát szeretik a grafikusok. A kéreg repedései! Házikenyér gyürkéje ilyen.
Ágai, gallyai, mintha szeszélytől, ijedtségtől vagy váratlan gondolattól: egyszercsak hirtelen elfordulnak. Nem ívesen, simán, hanem szögletesen, görcsösen. Embermódra.
A gallyak itt-ott megvastagszanak, mint terhes nő dereka. A jövő évi termés helyei ezek, a fa méhei.
Íme, egy télikörte-fajta. Október táján még kemény, barátságtalan, legföljebb enyhén cukrosvíz-ízű. A polcokon aztán, a végleges társas magányban érni kezd. Kívülről semmit se kap többé, de ami benne van, az minden molekulájában érvényessé válik, s mozgósít szivárvány-ízeket, száz-ráncú zamatokat, kényes aromákat.
De a fának erről sejtelme sincs már.
|
Őszi kert
| Ami a föld felett maradt, |
| az élet periszkópja csak. |
| Az élet lent a föld alatt |
|
Tevékeny ősz
| Szó sincs itt semmiféle gyászról az ősz |
| teljes iparkodással ténykedik: |
| szervezi a kerti brancsot a kezdőket |
| kitanítja a haladókat emlékezteti |
| a kopárságot hideget olykor |
| a gürcölésbe csöpp játékot is kever: |
| például ökörnyálat úsztat szusszanó |
| sündisznóval zörgeti végig az avart |
| s a gyöngyvirág-tövön piros bogyót fakaszt |
|
| De persze többnyire mégiscsak dolgozik |
| hogy meglegyen aminek meg kell lennie: |
| az ál-halál a visszatartott lélegzet |
| a tág-üres terek a hasznos türelem |
| mikor majd agresszíven és hatalmasan |
| a zúzos talpú tél megérkezik. |
|
|
Téli napsütés
| Szikrázó nap a szikrázó havon |
| jég-forróság jég-izzás |
Megviselt |
| szívemre bíróként mered a kert: |
| e kés-él-fényt már nem vállalhatom |
|
| Szép a törvény a vesztes homlokára |
| jobb mégis a kímélet félhomálya. |
|
|
Valami tudja
| Ragyoghat itt benn csodavilág akármilyen |
| lebeghet jó meleg déli növények |
| kis erdeje virulhat egzotikus vidék |
| az ablakdeszkán elefánttal zsiráffal |
| kétpúpú tevével zsonghat szelid zene |
| ülhet a szájakon cukor-mosoly |
| bolyonghat a lélek kedvére bolyonghat: |
| nem fogja le inkább földobja a test – |
|
| Valami azért sajog valami azért tudja hogy |
| kívül nincs minden rendben hogy a kert |
| s messzebb az egész táj alig bújik ki reggelente |
| a tapadó hideg sötétségből máris megint belézuhan |
| hogy sorozatos haldoklás jaja zúzza az alvadt levegőt |
| amint a csont-fagyott gallyak élesen megsuhintják |
| s a madarak alázkodása a ház körül nem természetes |
| valami tudja hogy a hó nemcsak fehér nemcsak puha |
| nemcsak takaró nemcsak játékeszköz hanem |
| lucskos is páncél-rideg is farkas-uszító út-rekesztő |
| ember-fagyasztó valami tudja hogy itt belül |
| éber védekezés folyik mely ha kicsit is föllazulna |
| baj lehetne könnyen valami tudja hogy |
| a békességes idill ellenére |
| a részvét éppen úgy helyénvaló mint a szorongás. |
|
|
Fák a télben
| A sompolygó fagyok között |
| a ködbolyhos nappalok-éjek |
| rettenetében mi hasznotok abból |
|
| Nektek mégis le kell csavarnotok |
| lámpáitokat alig-pislogóra |
|
| el kell mégis búcsúznotok |
| az egész kerttől és örökre |
|
| Mert míg én cifrán szervezett |
| tárgyak védelmében a rémet |
| inkább tudom csak mintsem érzem |
| s kiváncsiságom szítja inkább |
|
| vívjátok magatokra hagyva |
| Szégyellek kimenni közétek |
|
| kik nem nézhettek máshogyan rám |
| nehéz betegei az ágyaik közt |
| részvéttel mozgó egészségesekre. |
|
|
Fenyőfa
| gyönge ágaid csoda hogy kibírják |
|
| Gyönge ágaid évente szürkülnek |
| gyönge ágaid évente szegényednek |
|
| Gyönge ágaid évente izgatóbbak |
|
| kölyök-tenyérnyi pelyhek ringanak le |
| több mint ötven karácsony |
|
| ezek is gyönge ágaid közé bújnak. |
|
|
Hó alatt
|
Kalász Mártonnak
|
A város ferdéi és vízszintesei fehérek, csak a függőlegesek maradtak saját színükben. S még mindig ömlik a hó. Sűrűn, öklömnyi pelyhekben.
Szigetem szigorúan sziget: senkit sem engedek rá, hogy mindenki ráférjen.
|
|
Ilyenkor tanulnak pótolhatatlan-sokat a fák. Ezeken az éjszakákon. Örökké a pusztulás partszélein imbolyognak, s jószerencséjük óvja csak őket, nem akaratuk.
Hogyan nézek szemükbe majd tavasszal? Kibírom-e a szenvedés túlpróbáltjainak jogos fölényét?
|
De tán a pusztulás is él? S ez iszonyatos éjeken maga is fél a pusztulástól? S az élők önként táplálják az általános rettenetben, mely együttérzővé nevel? |
Alkonyatkor lobogó-vörös volt az égalj. Nem vérvörös, hanem lángvörös, tűzvörös. Aztán megtört a vörösség, később kialudt, s fekete lett a világ, fekete, fekete. Amilyen a legmélyebb pokol lehet, a valóban mindent, még a színeket is elnyelő. |
Ám néhány napja már rövidebbek az éjszakák. Egy-egy kakas-lépéssel csupán. A kakaslépések azonban nyílegyenes utat jelölnek csillagaikkal, s az út végről zöld és ibolyaszín sejlik a villogó fehér fölött. |
|
Télvég
| Aztán sors lesz valahányból |
|
| két nemlét közül a rosszba |
|
| Pedig másképp is lehetne: |
| gyérebb bölcső kevesebb sír. |
|
|
Meg kell érkeznie
| Föltámadunk megyek súgom a kertnek |
| (Engem az ész s a naptár megneveltek) |
| Föltámadunk a csappanó erő |
| csak bírja ki míg zúzos az idő |
|
| Meghallanak? A fű jégcsipte sárga |
| csontként zörög a körte görbe ága |
| A rügybogok ők még talán – |
| Akárhogyan de nem fogom be szám |
|
| Majd nyáron is mondom a kajszifának |
| rejts el midőn e padra hull a fáradt |
| hol fény meg árny foltoz tele |
| a békesség különleges jele |
|
| Hogy kívül is a kakofon zsivajban |
| még észlelik a csöndet állni rajtam |
|
| Majd nyáron is mondom a verebeknek |
| zajongjatok és a szegélyköveknek |
| majd nyáron is hallgassatok |
|
| Makacs gyomok veletek hadakozni |
| alvó lárvák kelletek sokasodni |
| s aminek itt az élethez köze |
| nagy útjáról meg kell érkeznie |
|
| Föltámadunk járok búgom s igérem |
| hívő gazda a februári télben |
| mikorra már alig-alig lehet |
|
|
Perjefű
| A perjefű e pár tenyérnyi |
| nagyon fontos nagyon fontos dolog |
| itt és most ő az életért felel |
|
| Megtörténhetne hogy maga maradna |
| csillag-tűz-ég zuhanások után |
|
| A kert gazdáját a rémlátomások |
| a világ gazdájává nevelik |
| egyszer talán még áldás is lehet: |
|
| vereségből kimentett lobogó |
| törvények őrzője példázata |
| inségében rossz emlékezetében. |
|
|
Egy szamócatő tavasszal
| Túléltük senki sem segített a magunk erejéből |
| mi egyformák és nem egyformák s mind egyformák a rettegésben |
| Az ember sok-sok napon át felénk se nézett |
| egyformák és nem egyformák csak mi biztattuk egymást |
| mikor a jég-égről a jég-csillagok jég-tűi |
| szurkáltak irgalmatlanul mikor jég-szél siklott felettünk |
| s mi botcsinálta hősök tűrtük földhöz lapulva |
| Nekünk egyformáknak s nem egyformáknak milyen jó volt |
| hogy közösen viselhettük a szenvedést ha végigrángott |
| nyúzott szárainkon hajszálgyökereink hegyéig: |
| a közös jajjal a közös kín tengerébe ömlött |
| s ott megkönnyült külön gyötrettetésünk |
|
| S lám most hogy túl vagyunk a szörnyűségeken |
| s bársony az ég a csillagok gyémántkövek sugaraik |
| árvalányhaj-bolyhok s a szél zsongó izgalmakat |
| szít bennünk most hogy már mesélnénk |
| és emlékeznénk megnyugodva: |
| éles vassal közénk vág kifordítja félredobja |
| a másformájúkat semmirekellő gaznak nevezi őket |
| tűzrevalónak |
Pedig ők velünk voltak az éjek éjein |
| mikor az ember ránk se hederített |
|
| Nem értjük nem értjük nem értjük. |
|
|
Gyümölcsfa
| Kedvedre ágat se hajthatsz |
| nem virágozhatsz teremhetsz |
|
| szédítő márciusi forgatag |
|
|
Csoda
| Csoda hogy nem tévesztik el |
| hogy egyik sem téveszti el |
|
| Pedig csak néhány négyszögöl |
|
| de ők mégsem tévesztik el |
| fűrészes szabdalt levelét |
|
| termését ilyent vagy olyant |
|
|
A tó vihar után
| lassacskán higgad el csak |
|
Madárhangok
| A madárhangok más-más lyukakat |
| más-más díszeket cifraságokat |
|
| A madárhangok más-más ízeket |
| más-más lobogást lázat remegést |
| más-más textúrát felszínt tapadást |
|
| A madárhangok egybeszövődnek |
| hol szépen hol gubancosan |
| föl-alá suhannak kerengenek |
| kapukat nyitogatnak csukogatnak |
| oltják gyújtják a nap ragyogását |
|
s kissé a belsők ellen is |
|
|
földre hatalmasan bezúdul |
|
|
Túltermő gyümölcsfa
| a föld felett hagyja magát |
|
|
Idő-infláció
| Ijesztő, ahogy tizesekben |
| s mind gyakrabban rájár a nyelvem: |
| „Húsz, harminc, sőt, ég ura, negyven, |
|
már negyven évvel ezelőtt…” |
|
| az éveknek is, nemcsak a napoknak |
| s a forgalomból lassacskán kikopnak. |
|
| Majd még tovább és még tovább, |
| aprópénz lesz, lyukas peták, |
| s csörgeti, kölykös vagyonát, |
|
|
Előtte
| Lassan fordul a nap de fordul |
| sugarai lám máshogy érnek: |
| kongó fény kongó űr s azon túl |
| sóvárgó-csukló-gyönge ének |
|
| Mindenki kész hogy megjelenjék |
| szerepét nem-hibázva tudja |
| ha majd a sompolygó öregség |
|
|
Kezdenem kéne
| régi szövegeit betűzgetem |
|
| Hány réteg egymás tetején! |
| S javultak-e romlottak-e? |
|
| írni amit hagyni szeretnék |
| ami végképp megmagyarázná |
| mivégre voltam itt a földön |
| dúlón és gyöngéden sugárzó |
|
| Hordozná s végképp eltakarná |
|
|
Kelletlenül
| Hát legyen úgy, ahogy lehet! |
|
| Ha meg nem, hadd temessenek |
| mint szokványos családfőt: |
| volt-nincs, Isten legyen vele, |
| itt hagy három leányt, nőt. |
|
|
Egyetértve
| Füstölt szalonna déli szél |
| vírusok infravörös sugarak |
| gépkocsi-zaj vers női mell |
| pelyhes békék vas háborúk |
| és mennyi még és mennyi minden |
|
Élet
| Nap volt? Csak néhány óra: |
|
| Számot vetsz? Mi se könnyebb: |
| nem nyomsz a latba többet, |
| s ez így megy mindhalálig. |
| s benned férgek nyüzsögnek. |
|
|
Tétova nekrológok
| Majd szólnak hogyha meghallják a hírt: |
|
| „Melyik is volt? Az a kicsiny zömök |
| ember ki többnyire magába járt |
| s tavasztól őszig mintha valamit |
| titkolna úgy hordta vállára vetve |
| kabátját? Erre emlékszem meg arra |
| milyen sötéten csillogott szeme” |
|
| „Én egyszer beszéltem vele azazhogy |
| beszéltem volna de nem és igen
|
|
| szóhoz se bírtam jutni amikor |
|
| azt gondolom tavaly vagy azelőtt |
| a nyáron szinte levetkőztetett |
|
| téren lettem figyelmes rá megállt |
| bámulta a komoly csöppségeket |
| arcán öröm sugárzott szinte vártam |
|
| élhetett volna még – – –” |
|
|
Endymion
| dér-árnyék-por még a bőrén |
| Vas-éj fém-szín-tompa fátyol |
|
| Rég nem jártam erre rég nem |
| őszi grundok négyszögében |
|
| tiszta szem néz nem is egy szem |
| aki nincs most mint föléled |
| aki látott hajdan egyszer |
|
| s most kutatja mit talál még |
| mi maradt meg a kölyökből |
| Monstrummá növeszt az árnyék |
| sompolygó köd hömpölyög föl. |
|
|
Önéletrajzi vázlat
| göcsört nélküli tiszta ív |
|
| Az ifjú tengerszembe hullt magába |
| a mozdulatot csak a szándék |
|
| Az út magához: őszi harcterek |
| Az út másokhoz máshová: a horgas |
|
| izzó nosztalgiák szemében |
|
|
Vadgalambok
| Megölték megölték megölték |
|
| Vadgalamb-hang-híd régi nyarakba |
| mikor még szinte senkit meg nem öltek |
|
| Megölték megölték megölték |
|
| Ártatlan madárének-magyarázat |
|
| Hű jószág tetszetős legenda-állat |
| elhallgattam a forró délutánokon |
| mikor a fellocsolt verandakő |
| s a téglajárda be-belökte olykor |
|
| csak holnapután volt és azután |
|
| Megölték megölték megölték |
|
| Apám anyám bátyáim ismerős |
| és ismeretlen élők serege |
|
| Ha nékem kéne valamennyiről |
| elmondanom hogy megölték megölték |
|
| De szavukat ne herélje ki jámbor |
| szépítő szándék legyen nyílt beszéd |
| végtelen gyászjelentés végtelen |
| hisz lassan ez lesz „jónapot”-om is: |
| megölték megölték megölték – – |
|
|
Helyet keres
| A szomszéd grundokon gyerekzsivaj |
| Csapong és változik ahogy a játék |
| Honnan való? Nem innen szállt-e föl |
| innen a szomszédból a Vilmos utca |
| tájáról több mint negyven éve? Fölszállt |
| elszéledt nem hallottam |
Most az ősz |
| egybeűzte helyet keres a télre |
| s mert felőlem fészek-meleget érez |
| itt kérezkedik s kelleti magát. |
|
Egy falusi állatorvos halálhírére
| fejet-hajlító útjain soha |
| magasabb ég |
Olykor a szesz |
| röptette csillagokba máskor |
| riadt állatszemek nyitottak új |
|
| Meghalt régóta nem láttam hogyan |
| s honnan lépett ki arról sem tudok |
|
| a fűzfák fénye-árnya csorduló |
| gyerekkorunk ifjúságunk a parti |
| hatalmas játékok a suttogó |
| lányos esték boros üdvözülések |
| nyarak karácsonyok hevek havak |
| gyerekkorunk ifjúságunk kiválik |
|
| hogy volt betegei közömbösen |
| megugatták a furcsa menetet. |
|
|
Időjáték
| Egy néni szokott itt kinézni |
| ezen az ablakon ahol most |
| egy kislány játszik rongybabával |
|
| Hetven év vissza: az a néni |
| az játszik itt a rongybabával |
| hetven előre: ez a kislány |
| ez néz a nyitott ablakon ki. |
|
|
Ha megszólalna
| Ezer vagy millió év szólalna meg ma itt |
| ha megszólalna a perc |
tompán alkonyodik |
| novembervég akár egyetlenegy |
| hangot nyögne ki szürkét rövidet: |
| világűr-mélyi zene zengne |
| jég-sivatag-páncél recsegne |
| ős-tenger habja zúgna-verne |
| dinoszaurusz rikogna benne |
| húsba csusszanó kés neszelne |
| bölcsesség lenne ige lenne |
|
| ha megszólalna a perc ha megszólalna ma itt |
| November vége ősz van agg ősz alkonyodik. |
|
|
Bennem
| Jön? marad? elmegy? az enyém? |
| nem az enyém? láng? dermedés? |
| Zárt és nyitott tenyér szív porbaomló |
| s növő falak: ez az egész |
|
| semmim sincs vagy tán mint a nap |
| s a szél csak úgy Gazdag vagyok |
| sose szegényebb gazdagabb |
|
| a nyitott és zárt szív tenyér |
| bennem nyílnak zárulnak és |
|
|
Kiderül egyszer
| A szekrényeket őket is ellepi |
|
| körülöttem három lányom az öröm |
|
| az öröm állhatatlan élhetetlen |
|
| mulandó múló halandó vagyok |
|
|
Új házak
| Kinézek: mozog olajosan-simán az óriás |
| építődaru rakogatja góliát |
| mozdulatokkal a födémlapokat falakat |
| emeli a harcsaszájú beton-tartályokat |
| Egy-egy fordulatánál kicsit meg is riadok: |
| mintha becentrifugálna szobámba a vashorog |
|
| Nő a ház nőnek a házak nőnek oly szervezett |
| pontossággal hogy a látvány szinte élvezet |
| bámészkodom elégedetten percekig sőt tízpercekig |
| hegesztőpisztoly-villogások hörrenő gépkocsik |
| integető kezek külön erejű-hangsúlyú szavak |
| laza szertartás melyből kő-csodák bomlanak |
|
| A bűvöletben már-már azt is elfelejtem mi fenyeget |
| hogy veszik el tőlem a várost veszik a fél eget. |
|
|
Üressé tölti
| túl a hajnal vad robbanásán |
| gyilkos és boldog csömörén |
| hogy már emlékké változik |
| mert hirtelen minden megáll |
|
| nem látja még de érzi már |
| festik a roppant kárpitot |
| fölcsúsztassák a horizontra |
|
| s az elárvult fakóra vált |
| tetőkből fákból házfalakból |
| a se-itt se-ott levegőből |
| kibuggyan széttócsál a semmi |
| át a falon az ember bőrén |
| s üressé tölti csordulásig. |
|
|
Mi jöhet még?
| testem és nem-testem között |
| lelkem és nem-lelkem között: |
| vagy üres zsákot csak amit |
| bosszúsan lódít sírba majd |
| mert belőle mind elfogyott |
| mert belőle mind megszökött |
| hogy itt maradjon és tovább |
|
Nyugtalanít
| cél és találat |
Felőlem helyett |
| felém fordult irány-jelek |
|
| Ki idegen vendéglátókra néztem |
| idegenek vendéglátója lettem |
|
| Mije marad mit nyer veszít? |
|
| türelmetlenségem növekszik |
|
| Úgy hozza csak a sírt is egy nap? |
|
| jobb a kinyílt kéz mint a fölfeszített. |
|
|
Legalább azt
| Angyalok kellenek? |
De kardosak! |
| A sziklatömb a csúcs előttről visszadőlt |
| Korcs Sziszüphosz hát ennyire futotta? |
| Angyalok kellenek angyalok kardosak |
|
| Hogy a hajnal-páva-farkat |
| hogy az asszony-csípő-máglyát |
| hogy a gyermekszem-virágot |
| azt legalább ne lucsokban |
| tisztán lássam legalább azt |
|
| Lássam lássam legalább azt |
|
|
Karácsony előtt
| szél zúdul amit ér cibálja |
|
| Elbújhatok négy fal között melegben |
| hol dongó kályhák lángja lebben |
|
| s dideregni kezd a szó a számon |
|
| Az emlékezés emlékké teszi |
| hogy tépték meg az idő kései |
|
| Ki tavaly a fenyő tövében |
| most holtan holt anyja ölében |
| tűz soha többé a szivében |
| szív se beroskadt kebelében |
|
| És még hányan s hányféleképpen! – – |
|
| Ne most történjék számadásom! |
|
| üvöltő szél vad árapálya. |
|
|
Milyen az
| vendégeket fogad tárgyal kezet ráz |
|
| Nézem az arcát nézem a szemét |
| mozdulatait: meglátom-e a |
| már-bezárulni-készülő kört |
| a pusztulás pókhálóját előtte |
| Milyen az nézem milyen az |
|
|
A hús, a gyöngülő
| s a test már lassan elveszti hatalmát |
|
| Lelkeink csak képzelt országokat |
|
| nincs végzetesebb páros ügy |
|
| Jönnek a kéregetők banditák |
| emberevők s még a kutyák is |
|
| Szegények kevesek leszünk |
| s végül nem leszünk lelkeink |
|
| ezt éhezi immár a test is |
|
| Csattog a jégeső a jégszél |
| még röptet még leránt kiköt |
| ahogy éppen szüksége van rá |
|
| ó jöjjön el a ti országotok! |
|
|
A jelen örömei
| Kongó idő: egyetlen álmos |
| sivatag-táj kulissza-város |
|
| cél hit minden beléveszik |
| csak tátog tátog űrt eszik |
|
| – Majd a napok megrövidülnek |
| egymáshoz közelebb kerülnek |
| mint mélybe súlyos kő repülnek – |
|
| S e percek némasága akkor |
| e szürke és amorf burokból |
| szivárvány kél tündökletes |
|
| csodatár lesz e pléh-üresség |
|
| S jönnék kapkodnám lelkesedve |
| jönnék habzsolná szám kezem |
| de nem kell észre sem veszem. |
|
|
Okkal inkább
| Oly engedelmesen sorakoznak a kellé- |
| kek („Az elmúló világ csak puszta jelkép”) |
| Nagy színház rendezője a raktárban szuve- |
| rén hatalommal De hát mire mire |
| mire futja? Akármire a végén semmi vagy |
| majdnem az |
Okkal inkább mint céllal akkor is |
| Mert jó: előfordul hogy akad egy- |
| néhány akinek használ de az ember |
| inkább magán könnyít vele |
| inkább magán könnyít vele |
Egyébként |
| mitse oldottam meg mitse nevez- |
| tem meg raktam helyére mitse |
| A kicsi öntudat is alighanem túlmére- |
| tezett pedig a nagydobot is meg-meg- |
| verik és verték néhanap éppen úgy |
| mintha… Ez persze társadalmi beideg- |
| ződés akár a gratuláció házasság- |
| kötéskor vagy halálesetkor a rész- |
| vétnyilvánítás |
Megteszem meg a dolgom |
| de a mindjobban kezemre játszó |
| világ hiába csábít mutatós |
| mutatványokra |
Okkal inkább: zavarok é- |
| gő gócok kiűzetés vacogás azonban |
| lehet hogy így is akad egynéhány |
|
Jó munka
| Ha egy szót egy kézmozdulást |
| egy pillantást akármily apróságot |
| a szél útját a lomb közt egy levél |
| kerengő hullását a szeretők |
| mély sóhajtását ölelés után |
| a szakadó papír zaját a nap |
| fényváltozását felhővonuláskor |
| meztelen lábujjak között a por |
| fölbuffanását |
ha csak azt lesed ki |
| hogy attól fogva már mindenkié: |
|
Csak azt nem
| Most is inkább, hogyha tudnám, |
|
| pokolra kell annak menni, |
|
| Bizony mentem én pokolra, |
| hol békésen, hol morogva, |
| vagy ha már végképp rühelltem, |
| a pokol szállott meg engem. |
|
| ott kell annak megtanulni, |
| hogyan kell a dudát fújni. |
|
| Pokol bennem, én pokolban, |
| közben ezt, azt megtanultam, |
| Várni, tűrni hinni, félni, |
| boldog lenni, sírni: élni, |
|
| csak azt nem, a dudát fújni, |
| azt nem tudtam megtanulni, |
| azt tanulni kell még váltig, |
|
|
Meddig
| Meddig megy még? |
Szakad a tető törnek az ablakok |
| éles világosság esik a házba jár a szél |
| gyötrő világosság s nincs dajka-éjszaka a szem |
| teremti legföljebb nem az csukja le a szemet |
| jár a szél ki tudja milyen hónap szele valamelyik |
| őszié télié lehet: csípős nyugtalan rosszkedélyű |
|
| Meddig megy még? Meddig lesz elég erős |
| az emlék a szokás a képzelet |
| meddig őrzik a bolyhos zugokat |
| a hit s a fészek zugait melyekben a szó |
| meg tud születni s meg tud tollasodni? |
|
| Szakad a tető törnek az ablakok |
| Sokat fogyaszt magából a lélek |
|
| Mi jut s meddig a szép fölöslegekre? |
|
|
Múzsátlanul
| Tavaszi fáradtság, hozzá kevés |
| megfázás, bódult elme, s íme, kész |
|
| A lélek, a dicső gubbad, vacog, |
| ázott verébből, olykor fölcsipog |
| belőle pár nyiszlett klapancia. |
|
|
Elalvásig
| Ma színt játszottam hetvenhétszer, |
| most keresgetem magam össze. |
|
| Félek a verstől: ezer ürügyet |
| találok, hogy ne kelljen írnom. |
|
| gondolataim, fulladozni kezdtem. |
|
| Kislányomnak olyasmit magyaráztam, |
| amit nem értettem magam se. |
|
| Társasjáték: itt az ősz: belepusztul |
| Majd tavasz lesz, abba viszont |
| a pusztulás pusztul bele. |
|
| Lassan-lassan mindent megtudok, |
| csak magamról többet nem tudok. |
|
|
Kétsorosok
|
Ha az isten hivatalnokot ad, |
|
| Mekkora nagy szerelem, haj! mekkora nagy szere… |
|
|
Ahogy az istenek kihalnak, |
|
úgy lesz mind több a pap. |
|
|
Római jegyzetek
|
Weöres Sándornak
| A lapos-téglás óriás-falak árnyékában mégis az alkotók |
| gyermekei a pappagallók éppúgy akár a mini-mini szoknyás |
| lányok vagy a tisztes arcú kopottas köpenyű |
| konflis-kocsisok akik a tulajdonos gőgjével arcukon |
| magyarázzák a pénzes jöttmenteknek kincseiket |
| mégis az alkotók gyermekei a Giordano Bruno szobra körül |
| a Campo de’Fiorin esténként összeverődő |
| proli-asszonyok kölykeik hadával |
| akik a délelőtti árusok pultjai helyén |
| labdáznak körbetáncolnak cicáznak s mindenekfölött |
| zajonganak zajonganak meggyőződéssel lelkesen |
| mégis az alkotók gyermeke az a gyér hajú anyó kinek |
| arcát nem láttam úgy előredőlt a Piazza Navona |
| egyik márványpadján sütkérezett a reggeli nap szelid melegében |
| gyermekei a Tiberis-part leomlott kőfalát rakó |
| kőművesek a szikrázó fehér ruhás |
| rendőrök a szenátus kapuját őrző nagy darab |
| férfi s az a násznép amely ma délután |
| a Santa Francesca Romana előtt |
| várta a mennyasszonyt izzadva díszes feketében |
| ezek mind gyermekei a fórumok és a termák alkotóinak |
| s ama szó szerint világraszóló birodalom |
| megteremtőinek akiknek korábbi gyermekei is |
| csináltak egy s mást méghozzá nem is |
| keveset máig ér hát a fonal szakadás nélkül göbtelen |
| természetes tehát a folytatás természetes hogy még az átkozott |
| gépkocsik is domesztikáltan közlekednek a sikátorok |
| hűs árokmélyein természetes hogy az orrcsípő vizeletszag is |
| familiárisan épp ideillik mert itt a műemlék nem ünnep |
| nem herélt látványosság hanem köznapi élő tárgy minek |
| tövébe hogyha kell oda lehet vizelni is. |
|
| A Capitoliumot két múzeum szegélyezi |
| Az egyik a Museo dei Conservatori |
| Nagy örömömre húsz év után is hamar megtaláltam |
| a Táncoló menádot ezt az időszámításunk előtti |
| 5. századból való domborművet: egy csodálatos |
| kígyózó-redőző fátyol-ruhában |
| táncoló nőalak a jobb kezében |
| rövid kard míg a balban egy felébe |
| hasított állattest A látomás káprázatos |
| csak a fényképező szem rögzítő figyelme |
| a fantázia roppant ereje tudhatta ezt |
| Itt láttam még a Polihümniát |
| a múzsa szobrát szó sincs róla hogy |
| a művész valami emberfelettit |
| akart volna formálni benne úgy volt |
| múzsa ahogy múzsa volt Laura |
| Beatrice Léda vagy Flóra éppen |
| Egy bájos inkább csitri lány bizonyára a kikötő |
| párkányára könyököl összehúzza nyaka körül |
| kendőjét nyilván hűvös van így estefelé |
| s nézi a messzeséget nézi a vizet |
| vár valakit tán azt is tudja kit |
| vagy csak úgy valakit mert mindenik lány |
| A másik múzeum a Museo Capitolio kicsit szegényebb |
| főkincsei a római portré-szobrok |
| a Haldokló gallus és a közismert |
| Capitoliumi Vénusz ennek egy külön |
| kis körszoba jutott ide tilos bemenni |
| s ilyenformán nem járható körül |
| Viszont a rendezés kiváló ötlete |
| (vagy véletlen?) hogy szemben e szoborral |
| egy sírszobor roskatag öregasszony |
| megtörten ül tekintetét Vénuszra szegzi |
| mindenen túli nézéssel amaz meg |
| elfordul mintha nem bírná a csöndes |
| egyszerű szókat amiket a kő-szem |
| s a kő-száj suttog: „Te is ide jutsz majd!” |
|
Beszélgetés a költészetről
| D. Z. ifjú olasz költő alig múlt még húszesztendős de a |
| versírást abbahagyja erről beszélt nekem |
| hosszasan nagy meggyőződéssel meggyőzni vágyva szinte |
| engem is hogy többé ne írjak én se mert úgymond a verset |
| kevesen olvassák hatása ilyenformán alig lehet |
| márpedig az írónak az irodalomnak hatnia kell nélküle semmi |
| értelme |
Én nem mondtam ellent csodaszép nyári délelőtt |
| volt a Pinción egy vendéglő kertjében ültünk |
| sör mellett a harmadik asztalnál szerelmesek |
| nézték egymást szorongatták egymás kezét csak néha szóltak |
| az út szélén öregember egy padon újságját letette |
| a levegőbe bámult unokája (nyilván az volt) egy apró pléhvödörbe |
| kavicsot rakott dundi kis kölyök |
| a lombok rácsán áthullott a napfény |
| D. Z. az olasz- és világ- |
| politikát taglalta fejtegette |
| Igaza van igaza mondogattam |
| bólogattam is hozzá |
közben arra gondoltam jó fontos nagyon |
| hatni fontosak a cselekvők |
| fontos célt és utat mutatni nékik |
| de élnek itt és másutt olyanok is mint ez a két szerelmes |
| mint ez a vén s mint ez a gyermek |
| akik a csöndet szeretnék meghallani |
| komolyságát megtanulni akik |
| a sárga kavicson s a zöld gyepen |
| ingó napfény-foltocskákra kiváncsiak. |
|
|
A Louvre szobrai
A költő feje és a Milói Vénusz
| Csapzott haj vaskos árkok a homlokon e fejet |
| látszik megzúzta a gond e gyönyörű fejet |
| melynek gyűröttségeiből ahogy |
| a nap a szellem szépsége kiragyog |
|
| Szép csodaszép külön a dúlt száj külön |
| a dúlt áll orr arc a fül és a fülön |
| a fürt-csomók szép ez a poklokon |
| átvonszolt testrész ó szép nagyon |
|
| Mint szép ugyancsak csodaszép |
| az a meztelen-szikrázó nőalak odébb |
| csak a maga belső törvénye nevelt |
|
| csak a maga belső törvénye faragott |
| mint lábat csípőt mellet nyak-hajlatot |
| sőt lelket is hiszen valahogyan |
| a sugaras porcikákban az éppúgy benne van |
|
| egymásba vág ring s elpihen |
| a bársony hajnal a sajgó sok-öblű éjszaka |
|
|
| a szürke kőbe karcolva fehéren |
| a sötét kőre írva villogóan |
| a hús a rózsaszín a remegő |
|
|
|
Banja Luka
A várost földrengés döntötte romba
| A Dinári hegyek félelmetes |
| félelmetesen-zord s kápráztató |
| szerpentinjein völgyein hágóin át |
| öt-hatórás busz-út visz Mosztárból a zöld |
| Banja Lukába büszke és nagy-életű |
| város büszke mert kirepítő fészke volt |
| a hősi partizánharcoknak s büszke mert |
| úgy nőtt mint óriásgyermek előrenéz |
| Vrbas = Urbs azaz város tehát |
| itt város állt már akkor is a táj |
| folyója erről kapta a nevét |
|
| Most szörnyeteg hír jött felőle nyers |
| földrengések rázták meg sebesültek |
| szörnyeteg képek jöttek róla síró |
| nők gyermekek keserű és dacos |
|
| Ó város ó tavaszi vendéglátóm |
| ó liget-város mi történt veled? |
| ó izmos büszkeséged megvan-e? |
| ó mik várnák szemem a hegytetőről |
| Augusztincsics emlékműve mellől? |
| épen maradt-e a Hotel Palace |
| s a Kastélyban a szabadtéri színpad |
| hol soknyelvű költőbarátaimmal |
| sok nyelven verseket mondtunk a fényes |
| áprilisi napban vidám diák- |
| közönségnek és vélük is mi lett? |
| s a kedves Fuaddal ki dolgaink |
| intézte (Fuad törökül szívet jelent) |
| s az ottani ifjú költőkkel és mi lett |
| a Ferhád pasa dzsámiját őrző öreg |
|
| elküldöm mégis biztatlak: ne csüggedj |
| eddig nagy-életű és büszke város |
| tudom: „Si fractus illabatur orbis…” |
| s tudom: „Et alios ventos videbas…” |
| s tudod te is (visszahangzik messziről) |
| s tudom tudod liget-város: virulsz még! |
|
|
Balatoni néhánysorosok
1 (A tóhoz, türelmetlenül)
| Nem bírunk egyedül maradni, |
| a megszületni vágyó mozdulások, |
| Egyedül kéne már maradni, |
| nem csak így egymásra meredni |
|
| Úgy tele van ez a nagy nyári este, |
| úgy tele van giccsel (tömény csodával), |
| hogy mint a fő-fő szépségeket, ezt se |
| lehet kibírni, csak iróniával. |
|
| Veri a blattot, fúj, dörmög, hevül, |
| s olykor mélyen megbotránkozva hallja, |
| hogy az asszony – nyilván eszetlenül – |
| valamiféle Balatonba csalja. |
|
4 (Beat-zenekar az Ibolyában)
| Ország-világgal tudatják, hol a |
| amit ezúttal hangja árul el, |
|
| Szigorú rendeletbe kéne adni, |
| hogy kinek mit van joga mutogatni. |
|
| Tücskök, tücskök, kik már örökre |
| a Szabó Lőrincéi vagytok, |
| lám, ő alásüllyedt a rögbe, |
| s ti változatlanul vigadtok. |
|
| Otthon már húzkodják a földet |
| nyugodni a fáradt ledőlhet |
|
| s fájások dúlnak, szédülök. |
| talán csak már nem útra készülök? |
|
| Csak néhány hír köt a világhoz, |
| s ezernyi semmi a magányhoz. |
|
| adtál tizennégy szép napot, |
| amit ötven hét nem adott. |
|
| Ha az embernek otthona kettő, |
| elképzeli, hogy majd, ha ideje megjő, |
| egyikből a másikba futhat, |
| s ezzel talán menekülni tudhat. |
|
| A móló mellett falvédő-liget: |
|
rózsák futóban és bokorban |
| s utak és mindenekfölött padok, |
| de biz’ malackodásra nem valók, |
|
ha még csak ülnél is, löknek le zordan. |
|
| E vad tájban nincs kimélet: |
|
| Hergelem magam: úgy sincs rajta sok, |
| milyen is lenne talpig meztelen? |
| Hanem hiába, nem megy a dolog: |
| vetkőztetés helyett öltöztetem. |
|
|
Jönnek, – talán kiváncsiak |
|
Mi lenne, ha, míg fölragad |
|
az űrbe vágyunk, mint halat |
| egy horog minket éppígy kihalászna. |
|
| Magyar nóta szól a megafonban, |
| ízes női hang követi nyomban: |
| bikkfanyelven tudatja a kedves, |
| ki mit vét, ha olyat tesz, ilyet tesz. |
|
|
harsog minden alkonyórán: |
| egy buzgó polgár ambicionálja, |
| hogy a környéket megtanítsa rája. |
|
19 (Vissza a természethez)
| Oly tökéletes vadember lett, |
| hogy már-már szinte állat: |
| négykézláb mászik, hogyha túl begerjed, |
| és kettőn meg nem állhat. |
|
| Ez ám a szép nyár, mondhatom! |
| visszajátszhatja maszek-alapon |
|
|
|
jószagú vagy büdös vizedben, |
| részeltesd gyógyulásban, élvezetben! |
|
|
|