Triptichon amoris

1 Ó, e szerelem! Ha több se volna, világraszóló éhségem ellen de gyönge volna, de semmi volna! Száz gyomrot kell megtöltenem, ezer szájat kell jóllakatnom. Hol a tavaszok, hol a hajnalok izgalma-láza? Hol az őszök, hol az alkonyok fészek-illata? Hol a levegő körülöttem? Botolva kapkod a tüdő. Hol a levegő körülöttem? Hol a fény? Korom szállt a napra. Hol a meleg? Elbújt a nap, nyirkos felhők mögé lapult. Ruhaszárító padlás a világ. Hol a tudós nyelv? Duruzsolhatok, kiálthatok, nem bólint vissza értőn a fal, a fa, a kávésbögre széle. Hol a kerekség, hol az ég, apám, anyám, testvéreim, az első rímek, első lányok, az út hossza, a gödör messzesége, testem könnyű hajlásai, könnyű testem szép bűnei, szép bűneim örömei? Ó, e szerelem! Ha több se volna, de semmi volna, de semmi volna! Monstrum-éhségem fölriadt, száz-torka, ezer szája tátog: táplálékomnak kellenél, táplálékomnak kellenél!   2 A szeretők elkomolyodnak. A szeretőkre gond zuhan. Nincs ennél játék igazabb, nem lehet benne játszani. Egy mozdulat, szemvillanás, véletlen sóhaj: végzetes jel, jelkép. jel, jelkép. Mindig sors forog kockán, mindennek árnya nő, öblös-makacs visszhangja támad, sok ágbogú értelme nő. Vigyázz, ha karod emeled, vigyázz, ha szoknyád igazítod! Én is mint a fontos rabok személyes börtönőre, oly éberen élek érdekedben, hogy a játék játék legyen, míg föl nem falja az idő.   3 Féltenélek, de vajon ki a gyöngébb? Pokolra induló Istár, van mit levetned. Nekem szinte bőröm maradt csak, szinte csak életem maradt. Felőlünk nyilván elvégeztetett. A kirajzolt jövő ábráiba engedékenyen ömlik bele sorsunk. A jaj nem menti, fullasztja a szívet. Hűs szél csap föl az örvény mélyiből. Tudnod kellene, hány nap a világ. Úgy markolnom s lazítanom a markom, hogy ne kelljen majd fölfeszíteni. Te légy okos! Ha van kedved, lehetsz. Lobogás helyett másik lobogás, máglya helyett, tűzvész helyett békességes-langy enyhület, melybe távolról villog láng, üvöltés távolról zúdul majd, attól, aki, mert késő vesztenie már: mindent veszít.