Kodály
| Mikoron már a sírásók jártak, |
| s a gyávák rendre halálra váltak, |
| meg-meginogtak szintén a bátrak, |
| mikoron nyelv és torok már kiszáradt, |
|
| tetőgerendánk roskadt recsegve, |
| ablakainkat jég ökle verte, |
| sovány falatunk iszonyat ette, |
| sőt gyakran azt is szájunkból kivette, |
|
| mikoron a jó, erős bizalmat, |
| a bennünk élőt úgyis, ha hallgat, |
| nem bírták szóra semmi hatalmak, |
| s kötél adott vagy vándorbot nyugalmat: |
|
| a háborgónak, némán nyögőnek |
| fülébe vágott mentőn az ének, |
| hangja a kínnak, hangja az éjnek, |
| a sarjú kedvnek, a makacs reménynek; |
|
| fülébe vágott forrón a hangod, |
| kiálthatott már, aki szorongott, |
| nevén nevezted benne a gondot, |
| előtte mondtad, amit végre mondott. |
|
| És lett az ország országnyi zengő, |
| hangos liget, nagy, mesebeli erdő, |
| s akár ujjongó, akár kesergő, |
| támadt szavad rá, erre, arra kellő; |
|
| támadt szavad rá borús, virágos, |
| szelid-zúgású és áradásos: |
| csöng a gyerekszáj, dobban a táncos, |
| harsan a Psalmus, mesél Háry János; |
|
| harsan, mesél, csöng örökre most már, |
| mert véghezvitted, amibe fogtál, |
| s úgy mentél el, hogy megállapodtál |
| a múlhatatlan fényű csillagoknál. |
|
|
Franz Kafka: Levelek Milénához
| a szörnyeteg világot csont-vállán hordozó |
| ifjú zsidó férfihoz aki vén volt |
| és húsába szívébe homlokára |
| jöttek Miléna levelei jöttek |
|
| S a vért ökrendő férfi szegény belőlük |
| tanulta meg a fészket a napot |
| a virágot a gyermek erejét |
|
| Jöttek Miléna levelei jöttek |
| s mentek Franz Kafka levelei mentek |
| annyira fölgyűlt bennük az öröm |
|
|
Ha arra gondolt „emberek” |
| már-már közébük gondolta magát |
| az ÁTVÁLTOZÁS féreg-jegyeit |
| már-már szépséget is látott belé |
| s a SZORONGÁST is kezdte elviselni |
| ezt csak Miléna leveleivel |
|
| Majd később ritkultak a levelek |
| és feketedtek és erőtlenedtek |
| üldözött madarak az alkonyatban |
| Franz egyre jobban tudta hogy |
|
| mert a SZORONGÁS étkes dúvadak |
|
és védtelennek fölzabálta |
|
|
Rousseau, a vámos
| A költő múzsája az én múzsám is egyben |
| őrangyalom bár szárnya nincs de van |
| két erős csípeje két erős karja így én |
| nyugodtan munkálkodhatom festhetem fáimat |
| sziklakő-törzseikkel paizs-leveleikkel |
| festhetem virágaimat kemény fém-szirmaikkal |
|
| Voltaképp majdnem minden jó és helyénvaló |
| de vásznon még jobb még helyénvalóbb |
| Jadwiga dzsungel-sűrűben fekszik ruhátlanul |
| s a vadak szeme átlobog a forró félhomályon |
| ám agyukra nem dől a vér ám karmaik |
| puhán pihennek mintha álmaikban |
|
| Kavarog színt vált szétesik új rendbe gyűlik |
| köröttem a világ könnyű-hab-illanékony |
| Sok arca nagyszerű méltó hogy el ne múljék |
| Én a vámos felsőbb parancs szerint amit tudok |
| megőrzöm: jónéhány elvillanó |
| pillanat hab-húsát kővé kövesztve |
|
| Művészet kép komolytalan ha külön ügy külön dolog |
| Nem képeket csinálok nem is művészetet: |
| az egyenrangú létezőket egyenrangúakkal gazdagítom |
| felsőbb parancsra a teremtésnek segítek |
| Vámházamtól búcsúznom kellett itt vagyok |
| tömérdek munka vár de a múzsa erős erős leszek. |
|
|
Bátyám beteg
| Megint egy darab ég készül leszakadni, |
| fázósabb világban készülök maradni: |
| a harmadik bátyám készül idehagyni, |
| sírjaim készülnek tovább szaporodni. |
|
| Míg járva a földön, bár olykor elesve, |
| de jó volna addig sose keseregve, |
| nem így: epe-enni reggel-délben-este, |
| virrasztani szemem éjente veresre. |
|
|
Szeretet
| A legyeket csapóval gyilkolom, |
| az esti lepkéket meg ujjaimmal. |
|
| Kislányom tenyerébe szálka ment: |
| holnap feltétlen orvoshoz viszem. |
|
|
Család
| Ha kereslek tudom hol vagytok |
| egy csomóban meg is talállak |
| Ez majdnem olyan mintha veletek |
|
| Lesz hogy térdig lekopna lábam |
| lesz hogy térdig kophatna mégsem |
| lesz hogy lábam se lesz már |
| s lesz hogy már ti se lesztek |
|
|
Otthon. Három lány
| az ablak előtt őrt állnak s benéznek |
|
| majd arra is éppúgy vigyáznak. |
|
|
Változat egy Li Taj-po-versre
| Itthon vagyok a szokott ágy ölében. |
| A szomszédos szobákban feleségem |
| és lányaim, álomba hullva mélyen. |
|
| Bedől a holdfény, padlómra csorog. |
| Arcom megrándul – hazagondolok. |
|
|
Bolyongó
|
M.-nak
| Csak tövis tüske mindenütt sehol gyümölcs sehol virág |
| Az oltalom vitézei most támadnak és sértenek |
| céljuk-veszetten tépik a selyem-nappalt a selyem-éjt |
| a selyem-szellőt mely virágért szökött eddig közéjük |
| gyümölcsért szökött simogatni őket illatukkal rakódni |
| aztán elvinni hírük az evangélium-éhezőknek |
| Csak tövis tüske |
A selyem-bőrű asszonyt karjukba lökte |
| egy várhatatlan robbanás évmilliók makacs kanócán |
| nászágyak sírok szerelmi lihegés rög-dobaj |
| gyanútlan mérföldkövei között közeledő |
|
| A selyem-bőrű asszony im forrásvidékké változott |
| vércsermelyek vérpatakok forrásvidéke teste-lelke |
|
|
Csak sötétség titoktalan csodátlan |
|
zugok rekeszek hangok nélküli |
|
egy-szövetű sötétség gömb-sötétség |
|
csírátlan sötétség égtájtalan |
|
A csodákkal a titkokkal teli |
|
a termékeny a szivárvány-szivű |
|
|
Csak tövis tüske csak sötétség |
|
Lányunk anyánk nővérünk és hugunk |
|
és szeretőnk vérezve és kihunytan |
|
bolyong sehova-sem-vivő ösvényein |
|
| Szembejön vele három gyermek fülébe zöng egy férfihang |
| lát békés konyha-sarkot forró ágy illata csapja meg orrát |
| érez fullasztó teljességet emberműhelyt érez magában |
| könyvet fog föl álmából ébred ölbe bújik és ölbe vesz |
| de mégis mindez töredék köztük hiány hiány hiány |
| de mindezt ő teremti csak vagy ő sem a ragaszkodó |
| élet szeretne megmaradni az egyre lakhatatlanabb |
| kedves tagokban s persze vérét használja építőanyagnak |
| holott a vérét kozmikus apály sodorja szívja |
|
|
S lehet-e még rend ezután? |
|
más lett az anyanyelve más |
|
Nővérünk anyánk szeretőnk |
|
kinek egy pillantás kinek |
|
elég volt egy-egy mozdulat |
|
félig nyitott száj dörmögés |
|
csábulva dőltek szinte mint |
|
nővérünk anyánk szeretőnk |
|
zárt lett konok lett idegen |
|
| Falon túl kereng sehova-sem-vivő ösvényeken |
| kígyó-ösvényeken ravasz kanyarok hurkain |
| a szép szövetség tagjai szétválni készülődnek |
| ami meg összefogta őket az egyszervolt Erő |
| mint kirablott fészkű madár |
| kínjai fordított villámán fölcikkanni készül az űrbe. |
|
|
Higgadt perceimben
| Ha most beszélni tudnék veletek |
| higgadt perceimben már magamat se |
| sajnálom értetek halottaim |
| Láthatjátok hogy lábam merre megy |
|
| Addig meg szikrázzék a nap |
|
|
Egy távoli rokon temetésén meglátogatom bátyám sírját
| Itt temettük hozzád egész közel. |
| Úgy emlékszem, nem ismerted, de tán |
| sejted, ki volt, hisz gyakran emlegettük. |
| Ő is csak ötvenhárom évet élt. |
|
| Jó volna, hogyha fölkeresnéd: |
| friss híreket kapnál felőlünk. |
| Megtudnád, úgy megy minden, mint odáig, |
| s mert olykor sem a lélek, sem a test |
| nem űzetik, azt hisszük még ma is, |
| hogy élni valami különleges-jó, |
| vagyis megtudnád, hogy nincs semmi újság. |
|
| Jó volna, hogyha fölkeresnéd, |
| A föld felett kevéske nap sütött rád, |
| élet szegénye, nagy gyakorlatot |
| szereztél a dicső fondorlatokban: |
| a földalatti új világban is |
| nyilván hamar kiismerted magad: |
| mutathatnál és mondhatnál neki |
| néhány hasznos dolgot, néhány tanácsot. |
|
| És megbeszélhetnétek közben azt is, |
| hogyan várjátok a következőt |
| e nagy familiából, és milyen |
| álmokkal szoktassátok rendhagyó |
| országotokra, hogy könnyebb legyen |
| válása majd. |
Nos, készül már haza |
| a gyásznép, én is indulok. |
|
|
Befejezetlen nyár
| Fiúk mi történt? Szépen megcsináltuk |
| mi évenként a búcsúesteket |
| Csak egyszer akkor nem azon a nyáron |
| mikor szokatlan parancsok szavára |
| hol egyikünk hol másikunk |
| ment el külön s vagy késve vagy sehogyse |
|
| Hogy így szó nélkül mégse volt való |
| idegen földekbe feküdnötök |
| vagy itthon kilépnetek a világból |
| Hogy ez a kor a búcsú-nélküli |
| távozás kora volt ugyan de |
| ezt hiba volna elfogadnunk |
|
| hogy a szokott helyen a fák alatt |
| a zöld vendéglőben találkozunk majd |
| hogy annak rendje és módja szerint |
|
| Szeretném megtudni s megérteni |
| mi történt veletek velünk |
|
|
Gyászdal-töredék
|
V. J. tizenkét éves kislány feje két tehervagon
ütközője közé került. Szörnyethalt.
(Újsághír)
|
| – – – – – – – – – – – – – – – – – |
| Egyetlen roppanás a csont |
| törött karként az űrbe lóg |
|
| kihullt kifolyt a föld a víz |
|
| Ha szirma lesz emlék-szirma |
|
| roppanás visszhangja verődött |
| egy alig kezdett s fölbomlott kötés |
| szálai lengtek hínárként csomóstul |
|
| s mire ő maga elolvad a légben |
|
| Egyetlen roppanás a csont |
| kegyetlen pont egy születő |
|
| Kevesebb lett a simogatni-való |
|
| Ha tervbe illett a tervet |
|
| hogy most csak legyintenének? |
|
|
|
|