Ideje lenne

Kísértetek a szívben, de a szájon szép rend, világosság. – Milyen kapu nyílhat az izzó, tüskésdrót-magányon, hogy megszűnjék e fojtott háború? Ki vetett külső sötétségre engem? Miért csak kőfal védi hátamat? Emberi fészek enyhében születtem, nőttömben kotlós-szárnyú ég takart. Fülem mikor kezdett nem hallani? Szavam mikor kezdték nem érteni? Hol kezdtek útjaink széthajlani? Lépéseim hol kezdtem véteni? Az ég s a szívem egyre szűkszavúbb. Ha még felelnek, nyűgösen teszik: folyton sutább, riasztóbb válaszuk, csak üresítenek, velőm eszik. Ideje lenne, hogy visszataláljak, fogytán erőim, az akol-meleg oldó ölébe a hadból kiszálljak, gyógyuljak és nyugodjam végre meg.