Betegségedben

Mézek és melegségek jele és záloga, jóság bizonyítéka, parázs és tűz nélkül gyújtogató, te, ki kemény és horpadástalan lágyság voltál és fészek, s táncos hullámokon biztosan, rengés nélkül szállattál tündök part-szélek felé, s ki szabálytalan mozdulásaiddal szigorú-tervű szőnyeget szőttél érzékeny talpaim alá: ó test, ó áruló test! Megbomlik a zavartalan, humuszba szórja magjait a baj, vastagabb lesz az árnyék. – Erős, mi lett veled? Szám nem kíván, szemem sirat, görbülsz, mint nyomorék, ó test, ó áruló test! Ketten állunk ki ellened, ketten kiáltunk; a vakon-hivőt, a lelkest, a bízót, a kezedbe fogózó, vidám rajongót, apró országod két hiszékeny polgárát mért csaptad be, mért engedted marasztó ingoványra, mért fújtál rájuk jeges szádból jeges szelet, ó test, ó áruló test!? Hálós aggodalommal nézlek, akin át hangos rétek örömébe mehettem, játékos ösvény, szilárdan ívelő híd, fölvert a gaz, árokba rogytál. – S most zárt kapu vagy, súlyos és merev, melyről az igérettelen közöny, mint suta illat szálldos szüntelen, ó test, ó áruló test!