Míg önként őriz

Halottaim míg éltetek
feleltetek ha kérdtelek
Ha most hozzátok fordulok
hang nélkül mozdul ajkatok
Magatoktól feleltetek
most nékem kell helyettetek
Nyelvet fület szivet nekem
kell árnyatokba rejtenem
Apám anyám bátyáim édes
barátaim mit ér mit ér ez?
Ha önpusztító szeretet
konok és hű igyekezet
bűnbánat szégyen áldozat
előre vállalt kárhozat
nem mentség számotokra már
és engem is sorvaszt csupán:
hagyjuk!
hagyjuk! Míg önként őriz a
test-lélek bokros zeg-zuga
jó addig meg ne haljatok
legyen a hangom hangotok
nyelvem fülem szivem legyen
tiétek is
tiétek is De rémesen
nő az idő s már a magam
sorsának is oly súlya van
hogy reggelenkint még a nap
derűt-játszó arcomba csap
s már szinte minden alkonyon
fogam fogam csikorgatom.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]