Míg önként őriz

Halottaim míg éltetek feleltetek ha kérdtelek Ha most hozzátok fordulok hang nélkül mozdul ajkatok Magatoktól feleltetek most nékem kell helyettetek Nyelvet fület szivet nekem kell árnyatokba rejtenem Apám anyám bátyáim édes barátaim mit ér mit ér ez? Ha önpusztító szeretet konok és hű igyekezet bűnbánat szégyen áldozat előre vállalt kárhozat nem mentség számotokra már és engem is sorvaszt csupán: hagyjuk! hagyjuk! Míg önként őriz a test-lélek bokros zeg-zuga jó addig meg ne haljatok legyen a hangom hangotok nyelvem fülem szivem legyen tiétek is tiétek is De rémesen nő az idő s már a magam sorsának is oly súlya van hogy reggelenkint még a nap derűt-játszó arcomba csap s már szinte minden alkonyon fogam fogam csikorgatom.