Gyermek

Várja és tűri az idő mintázatlan nagy síkja, hogy mi lassan bomlik és kinő, rajzoljon rá szilárd nyomot. Hőkölnek ábrái előtt a Mindenség tajtékai: a veszendőt és majd veszőt uruknak készen vallani. A gyönge kéz, a gyönge száj, a gyönge sors – könnyűcske por – jeleivel véknyan leszáll s a jeltelen percekre forr: hogy létezzék örökre már, ki létezett valamikor.