November

Gyöngécske hajnali fagyok edzik a lágy növényeket, köd-tenger jég-tajtékain a város háztetői. A szürkeség társat keres, belém igyekszik ömleni. Ez is csak főpróbája még a végső szürkeségnek. Út nyílik a holtak felé, fal nő az élők és közém. A hang csönddé lesz, és a csönd megszólal hallhatóan. Fakó, göcsörtös ágakon semmi fölösleg, semmi dísz. A cifraság az életé, ha maga szabja gátját. Ó, mennyi ősz már, mennyi ősz, hány lecke, hány okos tanács, milyen makacs tapasztalat, milyen makacs remények!