A férfi visszatér

Folytatás? – Én még a gyökérig egy vagyok, és még vissza tudok fürkészni a nyirkos föld-múlt-éjbe, ahonnan a lényem ízei forrásoztak, a kinti világ sokezernyi napjától érlelve. – De hát itt, itt már szinte alig valamicske maradt a régi valóságból. Az eperfa kidőlt, és hol van a fürge baromfihad is, mely szedte gyümölcsét? Csöndes az istálló, kiszivárgott résein át az erős állat-szag, melybe s a szalma zizgésébe a lélek olyan gyakran menekített. Merre, hová ballagtak az ökrök? Lábnyomuk is fölverte a gaz. Ez még itt, ez a ház, ugyanaz, meg a csöppnyi két ablak s a szobácska döngölt földje s az utca is és a harangláb, s kint a Dunán is a fecskék éppúgy játszanak. – Ám a kérdések hangját elvitte a szél. Választ adni aligha tudok, s ami annak készül, nem válasz lesz már, nem előző szók visszhangja, de új szó, fázós, árva: nem érti az se, kinek szól. – Folytatás? – Ó, annyi kihunyt élet lángját én egyedül fölszíthatnám-e? A színek áradatát egy-lényem meg tudná-e idézni? – Jobb, jobb inkább elmenekülnöm, és ami romjaiban kísér még, életem étkéül használnom, és nem idétlen árnyak föltámasztására tékozlani vérem.