Falu szélén

Szél, zúgás fészke, háza, csönd háza, béke háza.   Milyen nevettető is itt az élet összevissza láza! Naphosszat szót se szólok, nincs szóra semmi jó ok.   S ha olykor mégis: válaszul a szárnyas lomb csitítva bólog. A kert végében árok, alján csöpp víz szivárog.   Lassacskán egymáshoz szokunk én és a bokrok, fák, virágok.