Esti ablak mögött

Tüzeket nyíló fekete rét esti város a völgyben Félénk és izgatott mint aki jót vár de gyanakszik Örömeit bánatait négy fal közé vitte a lélek osztogatja és csillapítja hogy el bírja viselni álmát A tó-tükre-ég messziről a földet mutatja a szemnek Tüzeket nyíló fekete rét fentről borul ránk Két teknőc-héj alul felül meglyuggatva s kívül parázsló burok fehéren izzik a kicsi-nagy lyukakon keresztül Hát én e ragyogásban itt? Négy fal közé szorulva szintén a rét fölött és rét alatt rendezgetem az elmúlt nap kuszaságait készítem álom elé a lelkem: osztogatom és csillapítom a nehezen viselhetőket S még hívatlan vendégek is ülnek körém befejezetlen találkozások árnyai kényes fehér kezükben csábítás és emlékezés Megzavarodva fészkelődöm sajgások és nosztalgiák buzognak föl husomban A közénk ömlő éj csupán egyetlen éjszakára ment meg Holnap lábam feléjük fordul szemem magukhoz csalogatják Tétova leszek amikor határozottnak kéne lennem A születő cselekvéseket születni vágyók háborítják És aztán itt állok megint tüzeket nyíló fekete rétek összehajló ívei közt gazdag gazda tűz-őre pásztor kinek a fények gondjai hogy mire gyúlnak mire hunynak az újuló meglendülések s nyugvások küszöbénél.