Nyáréjszaka

Az éjszaka az éjszakáé. Ébren, bizony, nem kéne lennem. Telihold, fényes háztetők! – ó, nincs hozzájuk tollam, se nyelvem! Korhelyek, álomkergetők és véletlenül uton ragadtak, nekik mi ez a más világ itt? Szokatlan kép csak, furcsa ablak, érzelmes kulisszák hatásos elrendezésű gyűjteménye, kissé tán meglódítja vérük, és semmi több, és vége, vége. – De én, ki az öt érzék lázát igyekszem szóvá tenni folyton, akinek nézni és beszélni a legfőbb evilági dolgom, a csillogó, ezüstös-foltos város fölött álmom levetve riadtan bámulok e pompás, valószínűtlen rejtelemre, ha nem tudnám, hol bújtam ágyba, gyanúm se lenne, hol vagyok most, de én megtelve csordulásig félszeg zavarban hallgatok most. Elbírhatatlan ennyi szépség! Gyűrt vánkosomra visszadőlve torkom szorul, szemem lehúnyom kibuggyanó könnyem törölve.