Késő dalok

Egyszercsak elernyed a kéz, beléfárad, megunja. Zuhanva a semmibe vész, amit tűzből hoztam ki újra, újra. De csak ha már elszállt a hit, s a zsíros vegetáció ha már rühelli álmait, s ágyék, gyomor: nincs más reláció. – – Most észlelem elégedetten: lassan lehet mit kezdeni; jó tartalékot gyűjtögettem késő dalokba veszteni. S most környékez a rossz tanács, utal a testi nyomorokra. Legyint: ez már csak hervadás, a színeket az alkony sokszorozza. Kezdeni? Legfeljebb a még vadabb falást, szeretkezést, amelynek vége már a vég, s mely mint állatbendő emészt. – Nem hallgatok rá. Több a lélek fekete ragyogása, mint a homály-nem-járta fénynek olcsó hivalkodása. S akik a végső éjszaka árkai felé tántorognak, hálásak lesznek majd ezeknek a vaklángú csillagoknak.