Egy üdülő naplójából

Az asszonyok csípője bő, széjjelmennek az asszonyok. A férfiak mozgékonyabbak, hím – nőstény: ismerős dolog. Ezerrétű álmok kerengnek, ezernyi kép, szín, hangulat. Ahány szem, elme – köztük az enyém –, mind mást mutat. Vissza a természethez! Íme: fű, víz, szélhajtogatta nád. – – A fél összkomfortot kihordta a part szélére a család. Az apró gyermek bimbin ül, reá parancsolják szegénykét. Ha végzett, csöpp kezébe adják: öntse ki arrább az edénykét. És hogy friss szódavíz legyen, ott a szifon is, – érthető: a férfi éthordót emel, poharat, tányért rak a nő. Hát így! Már öt nap óta bennem combok, térdek, vállak, hasak, mütyürke göncökből virító bronz és rőt és fehér husok. Hát így! A nap fölkél, lemegy: életem más sem igazítja. Alszom nagyokat, gondjaim türelmes nyugalom lazítja.