Mulandónak szeretne

Biztos és közeli a határ, aztán vége, vége. A jelent volna jó élni, a perc igényét, négykézláb csúszva bár, iparkodni buzgón az égbe, ugatni is, ha kell, a szerelem igéjét. Vályúból, bármiképp, oltani testem éhét, tisztán, szégyentelen, s nem mérlegelve, hogy mivégre, követni állatok s gyermekek bölcsességét, lépni derűsen az ólálkodó hóhér elébe. Biztos és közeli a határ. – S én szobornak kívánok ostobán maradni múló életében annak, ki engem is mulandónak szeretne. Kő-tettek, kő-szavak göröngyein botolnak hűséges léptei, s ragaszkodó szemére ében jéghártya nő, mikor mentségért fut szemembe.