Népdal-variáció

Kalapom szememre vágom, múlik, hervad ifjuságom,   ne is lássam. Megszakad a szép szó bennem, alig fordul dalra nyelvem, –   hol hibáztam? – Addsza, pajtás, a vasvesszőt, hadd verem meg a temetőt, nyíljon már ki, fogadjon be   mindörökre! = Ó, ne bántsd te ott azokat a mohosult sírhalmokat,   várj sorodra! Nem nyugvás a sír nyugalma, az a romlás birodalma.   Vége-hossza nincsen ott a pusztulásnak. S úgyis elér a gyalázat majd, ha innét rendre egyszer   odafekszel. = Keress addig nyugtot másban: ilyen-olyan földi lázban,   szerelemben. Több az élet, mint az ének, ők a bölcsek, akik élnek,   ne feledd el. Szíved verd meg vasvesszővel, ne kezdjen a temetővel, inkább az éneket vessze,   azt eressze!