A nyugtalanság dicsérete

Vonatra készülődő hajnali ébredések szorongó riadalmak gyomorban idegekben hánykódó éjszakák és rázó hideglelések egy-egy parázsdarabka a sajgó szemüregben És soha a jövendő birtoklások reménye mindig a veszni féltett régi utáni bánat mikor a kínnal nyíló reggel holtszürke fénye hunyorgó száműzöttnek vetkőzteti a tájat Maradni csak maradni Minden lépéskor újra gyökeret ver az ólmos talpak tiltakozása s kísér lassú menetben vádlón körémtolulva a tűnő kedves arcok nyomasztó látomása Arcoké kik szeszélyem szerint enyém lehettek s az úr jogán szeszélyem szerint veszthettem őket Tudván ha bármelyikhez éreznék látni kedvet bízvást előkerítem e rosszul rejtezőket Boldog kit mielőtt még sejtjeibe a fészek melege beivódott vihar dob idegenbe nem börtönöz a hűség nem fognak rettegések el nem gyöngíti térdét kockázat ijedelme Ki ágyán meg nem alhat ki székén meg nem ülhet bolyong fáradhatatlan az út a pihenése kinek a búcsúszótól szája nem keserül meg ki könnyen hátat fordít nem gyorsul szívverése Mert mindenik kanyargó talán az otthon édes képét villantja föl majd és végre hazatéved megleli drága célját égő sebekkel ékes ezer csalattatástól vérző bátor szivének