Változás

Mint vak, ki idegen utcába téved, s ijedten érzi, hogy a megszokott jelek nem őrzik botja végén az ismerős vidéket, s megáll, elönti szívét váratlan rettenet: így jártam én is. – A gonosz magányban mely otthon nélküled nagynéha rámszakadt, a tárgyak rendületlen sűrűjén megtaláltam hozzád a drága ösvényt, – szívem mélyén szaladt. Másarcú emberek, házak, völgyek, hegyek közé jutottam, s lassan, észrevétlen új ország nőtt belém a hanyatló régire. S ha indulnék feléd, riadtan ébredek magamra: hol vagyok, milyen vidéken? Csak hallgatok szivembe, s nincs semmi jóhire.