Két szonett

Párbeszéd A filiszter szól:   Hát hagyd a dalt, ha úgy tetszik! Ki bánja?   Vagy ingyen add, mint ócska ráadást!   A szent közérdek két karod kivánja,   nem holdra-néző, meddő gajdolást.   Ki esztelen csak rímeit csinálja,   s a fellegek között keres lakást,   az itt a szorgos dolgozók zsiványa:   nem érdemel meg egyetlen falást. A költő szól:   Rühes féreg, ki port eszel, s iszol,   semmittevésem munkádnál nagyobb:   miért akarsz bolond kocsidba fogni?   Ha nem vagyok, mocsokba kárhozol,   embernek látszol olykor, mert vagyok:   tudsz ember-hangon néhány szót dadogni.   Korszerű Bendője élő szörnyeteg, hiéna-mancsok markai, tetőtől-talpig tátogó szájak lepik be testét, kiontott bélek száradó rojtjától cifrák sarkai, fejében hű öröklakó a visszhangzó üresség. Vadak szülöttje, ronda vad, nyugalmat, álmot kergető, a sarjú kertek ágyain tapos fáradhatatlan, fú, mint a kan, forog, kapál, kidől a szár s a gyenge tő, nyomában jajgatás suhan fakó holló-csapatban. De nyelvén – nyelve szüntelen-bimbós virág – fehér szavak teremnek, hófehér szavak, ha hallod, sírni készülsz, remegnek bűnös térdeid, bánón eléje szédülsz, s ő, mint az irgalmas nagy-úr, leinti háborgásodat, szívedre rakja szent kezét, kétséged elterelve, s már érzed: könnyebb lett szegény zsebed soványka terhe.