Post amorem

A szerelem se titok már előttem, nincs, ami mentse kedvem az időben. Kamaszból férfi sugarában lettem én. Érti, ki érti: nincs a földön több remény. Nincs, ami ámít, csúcsok felé csalogat, élni vidámít, szinezi a napokat. Mogorva, higgadt öntudattal hallgatok, volt-álmaimnak vázaival ballagok. Csak a halál gyújt tüzet néha bennem, pompázik árvult, szigorú szivemben, ragyogtat fénnyel minden rögöt utamon, egyetlen szép jel, egyetlenegy jutalom: vízbe, kenyérbe belopja a félelem, általa, érte érdemes még életem.