Erdő
| A kicsi vad retteg a nagytól, a még nagyobbtól fél a nagy, |
| a rettegés a fő-fő törvény az erdő lombjai alatt. |
| Nem otthon az odú, a fészek: ravasz búvóhely, gyönge vár; |
| kevés a föld a bujdosónak: a víz, a lég, a földi sár, |
| mind-mind kell, és kevés az izmok munkája s az érzékeké, |
| a test megannyi porcikája áll a halálos vész elé. |
| Nincs éjszaka, és nincsen nappal: a gyomor folyton kér, emészt, |
| nem a pihent tagok: szorongás idézi meg az ébredést. |
| Farkasul farkas, őzül őz vagy rigó rigóul sosem él: |
| belső parancs helyett a sorsát rángatja külső szenvedély. |
| Ugatna bátran sárga holdra, vagy jókedvére játszanék, |
| vagy végigfújná kedve telvén akármi hosszú énekét, |
| ha hordozhatná úgy a lényét, miként a sejtek rendelik: |
| másokkal és nem mások ellen állítva föl hadrendjeit, |
| ó, akkor – bár a száj csukottan –, az öröm égig verne fel, |
| és hallaná a hűs magasság: az erdő zengőn égre kel. |
| Most átkot hall, nyögő kesergést, véget-nem-érő jajgatást, |
| és innen, onnan, mindenünnen szívtépő, dermedt hallgatást. |
| Erdőben erdőé a törvény, s törvény a karom és a fog: |
| haljon meg aki fél, ki nem fél, gyilkoljon, így tán élni fog. |
|
|