A Dunánál
| Nagy most a Duna, sebesen folyik, |
| a túlsó parttól eddig, lábomig |
| Homályosul a domb-sor tömbje, |
| hullong az est a nedves völgybe, |
|
| Nagy most a Duna, sebesen folyik, |
| föl-fölszaggatja csöndes habjait, |
| rettegve nézem: mit takargat? |
| hoz, vagy visz végzetet? – |
| Ügyes szellő tölcsért kavargat |
|
| Már sebeimre pólya készül, |
| Nagy a Duna, s a szürke mélybül |
| rémeket vet föl zöld vize, |
| csapatostul kelnek a rémek, |
| kiönt a Duna, gyors vizének |
|
| ujja, küldi a dolgos népet, |
| sok volt-pajtásom ül poros |
| kocsin, szemén a súlyos élet, |
| szívében is a súlyos élet, |
| mind bölcs és mind komoly, |
|
| Kérni megyek hozzájuk mégis, |
| temetőjükben nyugszom én is, |
| erős mellük homályos kripta, |
|
| Nagy most a Duna, sebesen folyik, |
| hová sodorta gyönge lábait, |
| szines szoknyája tarka színét, |
| hol úsznak róla szép virágai? |
| – A parton ifjú fűz-bokor nőtt, |
| a habba lógnak vékony ágai, |
| szemem ringatják, mint a bölcsők. |
|
| a töltés friss, smaragd-gyepérül |
| hová röpültek, mely világ |
| egében zúgnak? – Tolluk egyre gyérül, |
| elhull a tolluk mind egy szálig, |
| elhull a tolluk, mint a hó, |
| de visszavillognak halálig |
|
| tarlóba is mentünk velük, |
| lazult az árny a sikló napban, |
| a kukorica súgott-sajgott, |
| – de bújtunk volna mind a ketten! |
| ős gyávaság gyeplője tartott, |
| s dideregtünk a fülledt csendben. |
|
| Idézzem-e még? – hasztalan már: |
| régesrég másnak felesége, |
| ott voltam én is lakodalmán, |
| elaludtam, s azóta alszom, |
| álomként jár csak néha bennem, |
| meg-meglegyinti csontos arcom, |
| amint ruhája messzelebben. – |
|
| Szállt, szállt a por, és hullott az eső, |
| hol rejtik zsenge-ifjuságom? |
| a zölden és pirosan serkenő |
| élet alatt hogyan találom? |
| hideg papiron, forró szájon, |
| mint levegőtlen, gyilkos tájon! |
|
| Ki valahonnan messze ment, |
| messze ment és hosszú időre, |
| a múltra szabni, gyorsan süllyedőre, |
| ki valahonnan messze ment, |
| ne térjen oda vissza többet, |
| ne túrja föl a sima földet. – |
|
| idegen, váratlan sorokban, |
| szemük kútjában nem lelem |
| a régi képet, semmilyen horoggal |
| nem bírom már napfényre hozni: |
| más vízben szokták arcuk mosni, |
|
| Múltamba futnék: lehetetlen, |
| jelenem, jövőm: rettenet, |
| féregként forgok, tehetetlen, |
| eke szaladt rám, kivetett, – |
| zúgjatok mégis, karcsú fűzek, |
| bújtassatok el, drága szűzek, |
|
| Ne hagyjatok elmenni innen, |
| szeretnék végre megnyugodni, |
| ne próbáljak kalandba fogni, |
|
| Vagy te vezess, vörös-arany híd, |
| puha iszap padjára hajlik, |
| hajam hínárként ringatózik, |
| markom síkos habba fogódzik, |
|
|
|