| DZSUNGELBE indulsz: egyszeri életed |
| dühödt-növésű rengeteg ellepi, |
|
külön formáid szétfaragja |
|
durva kezével a vad tolongás. |
|
| Már jól tudod, s mint gyáva gyerek, szepegsz, |
| az eljövendőt már siratod: fagyos |
|
szellők legyintik gyönge szíved, |
|
mint kora-ősz a szelid virágot. – |
|
| Ne félj! vigyáz rád nem-hazudó szemem, |
| szerelmem égő jelt alakít föléd: |
|
mehetsz, bolyonghatsz bárhová: én |
|
látni fogom tüneményes arcod. |
|
| S szólítalak majd régi neved szerint, |
| s szavam lenyúl majd érted akár a kéz, |
|
s mint csillagot mély nyári éjen |
|
fölmutat újra a földnek, égnek. |
|
|
|