FINOMMÍVŰ csodatükör a tenyered. Ha rányomod csukott szememre, kúszált magamat gyönyörűszépnek, épnek látom benne. Látod, te jó, csak ez maradt! Szívemen, mint baráti ágon a madarak, tollászkodtak, csevegtek az örömök. Közéjük lőtt egy orvvadász: a kín. Kopasz ágat nyöget a nyurga szél. – Látod, te jó, csak ez maradt, csak a kezed maradt! – Holt hal vagyok a víz szinén: meghitt mélyekbe el nem bújhatok. Lábatlan vagyok friss gidák között: ungorkodón nem ugrándozhatok. Páva vagyok, megtéptek a kutyák: nem illegethetem magam. – Látod, te jó, csak ez maradt, csak a kezed maradt! Tavasz van: most mindenki bátrabb, csörtetőbb. Önnön bújuktól, önnön örömüktől szédülnek a fejek. Minden ajtó kinyílt, nem zárhatok mellém egy részvevőt sem. Csak a kezed maradt, látod, te jó, csak ez maradt! Derék híd, melyen fátylas távolokból örvényes űrökön keresztül bajtárs-emlékek fölmentő seregei özönölnek. Ringó tutaj, mely paskoló esők hazájából mindegyre visszavisz a nyájas délre. – Csak a kezed maradt; most nékem ez a minden, ez a világ és önmagam. Ne vedd el a kezed! ha elveszed, nem lesz világ, s én sem leszek. – – Látod, te jó, látod, te jó!

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]