| MOST a föld az úr, a vermek és a hollók |
| színe az úr; mint talajvíz fakad |
| föl a sötét, már a szívem alatt |
|
| Leomlott a négy fal, külső rettegések |
| ólálkodnak itt, a jövő s a múlt, |
| két őrizőm, Júdássá aljasult, |
|
| A kezed után nyúlok, mint tétovázó, |
| gyáva kacs nyúl a támaszték után, |
| ó, fölszín-járó, biztos-léptü lány, |
|
| Csak nevess sokat, most nem nevetsz hiába, |
| didergő lelkem régen járt napon, |
| takard be, édes, rejtő-vastagon |
|
|
|