Tél felé
Vigyázva néztelek, régi, régi lányok, |
eljöttetek mégis: hasztalan nőtt árok |
|
Belőlem jöttetek, ködnevelő múltam |
mélyéből, mert elföd, elnyel a múlt gyorsan, |
|
Hoztátok tétova vonalak újságát, |
s gyenge változását – már-már üres rámák |
|
– A hézagos lombok között átszúró nap |
a vékony árnyékot. Tele-gyerek csónak |
|
játszani kívánó vén kutyánk. Feküdtünk |
haldokoló fűben. Sűrűdött felettünk |
|
őszközeli alkony: reszkető és bágyadt. – |
hallom-e ugatni mégegyszer kutyánkat |
|
vagy akárhol másutt? – Csak tán a szivemben |
indás események bogába keverten. – |
|
ápoló kezetek szeresse a sorsom, |
fektessetek vissza a zöld fűre! arcom |
|
rászorítom, hogy míg röpülünk a télbe |
ne lássam, mint hull a piros élet térdre |
|
|
|