Öregasszony
| Milyen íze van nyelveden a szélnek, |
| s a napsugárnak a szemedben? |
| Nyilván nagy messzeségek öble bennük, |
| s ha lábod alól elfogy majd az út, |
| Nyár van még, de már nem az érlelő, |
| a meleg fullaszt, és mellünkre ül; |
| borús kertek ágbogai között |
| már lefelé botlik egy-egy levél, |
| s tudja a fa: jelez az ősz. |
| léted kinyílt a végtelen felé. |
|
|